Bejelentkezés az oldalra



 Nem regisztráltál? Regisztrálj most!


21 őrült italozási szokás - a világ 21 országából

2010. június 18., péntek
Szerző: Sáfrány Zsófia
Forrás: Kulináris Világ

Úgy tűnik, hogy minden országnak meg vannak a saját fesztiváljai, italai és persze fogyasztási szokásai is. Az alkohol sok összejövetel mozgatórugója, így nem csoda, hogy saját tradíciók is tartoznak hozzájuk.

A legősibb tradíció azonban az, hogy az emberek összegyűljenek együtt és minél több időt töltsenek el egymás körében.

Thaiföld - Bucket

Sokan a thai bucketet azokkal a hátizsákos turistákkal azonosították, akik azért jöttek az országba, hogy valami újat és különlegeset élhessenek át. A valóságban a bucket egy ital volt, mely promotálása után hamarosan igazi populáris itallá vált az országban. Ez az ital nem igazán a vacsorához illik, inkább akkor fogyasztják, mikor buliba indulnak este. Így a bucket mára nem az asztal mellett tartja az embereket, hanem igazi kedvcsináló az esti partikhoz.

Svédország - Snapsvisor

A snapsvisor rituáléja nagyon is élő Svédországban, mely kortyolgatása mellett sokan dalolni is kezdenek, már a vacsora készítése közben. Mintegy 2000 tradicionális svéd italozási dal ismert, mely generációkról generációkra öröklődik át szájhagyomány útján. A svédek úgy tartják, hogy ezek segítenek megőrizni a jó egészségüket.

Szerbia - Slivovitz

Szerbiában a Slivovitz fogyasztása annyira szokványos, mint a délutáni kávéé-mégpedig nem is kicsi mennyiségben. A Slivovitz egy szilvabrandyhez hasonló ital, melyet sokan otthon készítenek el saját fogyasztásra. Természetesen akadnak szeszgyárak is, melyek a nagy érdeklődésre és fogyasztásra tekintettel igencsak nagy bevételt zsebelhetnek be minden évben.

Németország - Octoberfest

A 16 napon át tartó fesztivál minden évben Münchenben kerül megrendezésre szeptember végén és október elején. Ez az igazi modern ivóünnepség, mely sokak számára rituálét is jelent, főleg, hogy e szép szokást a németek mintegy 200 éve ápolják. Eredetileg I. Ludvig király és Tereza hercegnő esküvője alkalmából került megrendezésre, mára azonban a státusz, a méret és a hosszú tradícióra tekintettel milliós nagyságrendűvé emelkedett a fesztivál. Bár manapság inkább a sör és a perec veszi át a főszerepet az italozók körében, azért vannak, akik még az eredeti alkalomra emlékeznek.

Oroszország - Pickle Juice

Egy átlag orosz ember hetente egy üveg vodkát fogyaszt el. A vodka Oroszország nemzeti itala, így a kevert italok egyenesen ünneprontásnak számítanak a vendégeskedés során. A vodkaivásnak sok rituáléja van, ilyen pl.: egy kenyér szimatolása ivás előtt, illetve az, hogy a felnyitott üveget meg kell inni. A legérdekesebb orosz ivási szokás azonban az aperitif ivása azért, hogy elkerüljük a másnaposságot.

Csehország - Abszint

A csehek tradicionális italát eredetileg egy kockacukor hideg vízbe való engedésével fogyasztották, melyet aztán a zöld nedűvel töltött pohár fölött tartották egy kanálon. Sok mítosz és városi legenda szól erről az italról, sok csupán félreértés során került szárnyra, - különösen az egyetemisták körében. A történelem sokszor megemlíti, hogy híres művészek és festők munkája szoros összefüggésben állt e nemzeti ital misztikumával.

Franciaország - lezser borfogyasztás

A franciák étkezési rituáléjához hozzátartozik a borivás is, de ugyanúgy az étkezések között is szokás egy-egy pohár bort meginni, aztán cigarettázás közben, vagy csak úgy beszélgetés közben. Az amerikaiak szokásával ellentétben azonban nem a mennyiség számít, hanem az élvezet és persze a társaság is. A bor Franciaországban státuszszimbólumnak számít. A minőség, az ár és a fajta választása mind képet alkot rólad mások számára, hogy milyen társadalmi státusszal rendelkezel és ki is vagy.

Kína - Gan-Bei

A Gan-Bei szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy "száraz pohár" és a tradíció szerint mindenkivel koccintani kell, akivel együtt vagyunk, ezután az illem és az egymás iránti tisztelet úgy követeli, hogy teljes mértékben kiürítsük a poharunkat. A koccintás maga azt jelképezi, hogy a személy tiszteleg a csoport előtt. A nem ivás tiszteletlenségnek számít a vendéglátó és az egész csoport előtt is. A koccintás után mindenki kiissza teljesen a poharát, majd fejjel lefelé helyezi azután az asztalra, ezzel is jelezve, hogy nem maradt a pohárban semmi. Egy hörpintésre kiinni a poharat, a személy erős karakterét szimbolizálja.

Olaszország - Grappa

"Ha Rómában vagy, tégy úgy, ahogy a rómaiak is tennének!" Na és persze igyál grappát! A grappa az olaszok tipikus itala étkezés követően, melyet préselt gyümölcsből készítenek (a szőlő héjából, magjaiból és húsából, mely a borkészítés során megmarad). Ez az édes ital a külföldieknek épp annyira ízlik, mint az olaszoknak is. A népszerűsége annyira nőtt, hogy a grappa védett névnek számít ma már az EU-ban.

Írország - Pub kultúra

A pub kultúra Írországban egyáltalán nem helyhez kötött, hanem egy életstílust jelent. Sok pub belseje Írországban egy nappalira emlékeztet, melynek éppenséggel nagy választékkal bíró bárja is van. Sok ír kedvenc törzshellyel rendelkezik, ahol ingyenes élőzenét és ingyen sört is kapnak. Ha valamilyen meccsre kerül sor az íreknél, az összes pubból még az ablakból is lógnak az emberek együtt drukkolva és italozva.

Ausztrália - A 6 órai ital

A 6 órai ital nevét onnan kapta, hogy korábban a hotelek bárjai 6 órakor bezártak még egészen a 20. század elején is. Ez a korai zárás még inkább serkentette a tömeg morálját és arra biztatta a férfiakat, hogy hamarabb érjenek haza feleségeikhez. Ez azonban azt idézte elő, hogy a férfiak megpróbáltak minél többet inni egy óra alatt. Ez a zárási időszak csak a 60-as évek végén került meghosszabbításra, - végre.

USA - Spring Break (tavaszi szünet)

A Spring Break a diákok nagy évi összejövetele, mikor márciusban Mexikóban és Floridában megpróbálnak minél többet inni. Különösen Cabo San Lucas, Cancun és Daytona Beach kedvelt a fiatalok körében, ahol tízezrek veszítik el évről-évre a teljes kontrollt maguk felett. Míg a versenyivás ideje bekövetkezett volna márciusban, addig korábban az északi hideg államokból való elszabadulás volt az oka a vándorlásnak a déli vidékekre.

Finnország - Warmth

Finnországban az ivás nem csak a szórakozás kedvéért történik, hanem a szükség miatt is. A téli hónapok idején, mikor az időjárás miatt igencsak kevés szórakozásra nyílik lehetőség, a közös ivászat a hideg és az unalom, illetve magány ellen is segít. A városiak azt mondják "tulajdonképpen nem sok mindent tudsz csinálni, mint üldögélni egy bárban iszogatva, miközben kint jeges szél süvít, mely teljesen megborzogatja a csontjaidat és alig látni hónapokon keresztül némi fénycsóvát."

Japán - kommunális ivászat, idd a másikét!


Japánban szokás, hogy egy ivócsoport tagjai sosem ürítik ki a saját poharukat. Ha valaki mégis megteszi, akkor igazi fekete báránynak könyveli el magát mások szemében. A rituálé oka, hogy az ilyesfajta ivás növelje a csoportérzetet, főleg, hogy az est végére mindenki valaki más poharát issza ki. Érdemes nem túl sok embert meghívni!

Görögország - Ouzo


Tradicionálisan aperitifként szolgálták fel ezt az alkoholt, mivel segíti az éhségérzetet étkezés előtt, illetve az emésztést is étkezés után felhörpintve. Mára kedvelt itala bármely partinak, étellel, vagy anélkül. A különleges alkalmakkor és az Ouzeriákban (tradicionális vendéglátóhely Görögország összes városában), illetve esküvők, évfordulók, sőt temetések alkalmával is igazi nemzeti itallá vált az Ouzo.

Anglia - Gyülekezeti ivás


Angliában a csoportban ivás az italozás társadalmi aspektusára fókuszál, semmint a mennyiségre. A tradicionális ivás során az angolok minél több fajta italt próbálnak ki, különösen olyanokat, melyek alacsony alkoholtartalommal rendelkeznek és egész éjszaka kitart mellettük az ember. A gyülekezés általában családi ünnepek alkalmával kerül megrendezésre, illetve pubok és más társadalmi rendezvények során.

Norvégia - Russ

A tipikus ballagási ceremónia Norvégiában nemcsak a családi evészetről-ivászatról, vagy nagy sulibulikról szól, hanem egy 17 napon keresztül való ivási ceremóniáról, mikor mindenki speciális overált visel. A Russ ünnepség végeztével mindenki diáknak nevezheti magát és leveheti végre 17 napja viselt, mosatlan ruháját. A rituálé kezdete az 1700-as évekre vezethető vissza, mikor a diákoknak még szarvakat kellett viselniük a fejükön a különböző egyetemi felvételi vizsgákon.

Spanyolország - Patxaran

A Patxaran egy bogyós gyümölcsökből készült likőr, mely Észak-Spanyolországból, Basque tartományból származik. Tipikus étkezés utáni ital, mely segíti az emésztést és a jó egészség megőrzését. Az ital fogyasztása már az 1820-as években megkezdődött, azóta töretlen diadalmenetet futott be az egész világon. Sok igyekezetet tettek annak érdekében, hogy a tradicionális spanyol ital továbbra is a Navarre vidéken kerüljön előállításra eredeti receptura alapján.

Argentína - Aguardiente

Az italt égetett nádcukor néven is ismerik, Argentína legismertebb és legszívesebben fogyasztott konyakjának számít. Június 21. előtt még az egészségükre igyekeznek figyelni az argentinok, utána viszont mindenki addig iszik, míg teljesen be nem rúg.

Brazília - Cachaça

A világ harmadik legnépszerűbb itala, melynek csupán 1%-a kerül exportálásra, mivel a braziloknál nincs nagyobb rajongója az egész földkerekségen. Ha egyszer mégis a kezedbe kerül egy flaska, egy rumhoz hasonló ízvilággal találod szembe magad, azonban annál sokkal mélyebb, komplexebb aromával! Ezt a likőrt tradicionálisan ünnepségek, partik alkalmával fogyasztják, vagy bármely helyi bárban.

Canada - hoki éjszaka

A kanadaiak nagyon komolyan veszik a hokit, akárcsak a söröket is, - ha lehet, akkor a kettőt kombinálva. A hoki Kanada legkedveltebb sportága és gyakorta torkollik egy-egy meccs őrült ivászatba. Akár bárban, otthon, vagy a meccs közben, a kanadaiak szerint az ital és a hoki kéz a kézben járnak egymással.
 


Add a Twitter-hez | Add az iWiW-hez | Megosztás | Add a Startlaphoz | Add a Google Reader-hez

További cikkek


A portál ajánlata

Optimista kártya Holddiéta könyv Ezoterikus Kalendárium Farsang, bál, rendezvény jósnő nélkül? Elvarázsoljuk vendégeit!
Ajánlott lapok:


mrita.blog.kulinarisvilag.hu
bekalabamacskahaja.blog.kulinarisvilag.hu
bella.blog.kulinarisvilag.hu
lassuetel.blog.kulinarisvilag.hu
robull.blog.kulinarisvilag.hu







KULINÁRISVILÁG


levelezési cím:
1085 Budapest, József krt. 55-57.

Felelős kiadó: Kelemen Tamás




© 2001-2005 Kulinárisvilág (offline)
© 2008 Kulinarisvilag.hu

Minden jog fenntartva!

A site használata az Kulinarisvilag.hu "adatvédelmi és - kezelési elvei és gyakorlata" dokumentum tudomásul vételével lehetséges.