2008. január 8., kedd
Mindeközben pedig talán még önmagunk elol is titkolva eszünk egy kis sütit, nassolunk, s az új fogyasztó gépek egyre porosabban hevernek a szoba sarkában.
A borápolás során sincs ez másként, hiszen valóban egyszerubb megvásárolnunk a legdrágább és legtermészetesebb összetevoket tartalmazó szert, s benne bízva folytatni a rendszeres napozást, télen pedig az intenzív szoláriumozást. Hiszen a barnaságot a jólápoltság zálogának tartjuk, s az így kialakult mély ráncok, májfoltok, borszárazság kezelését majd egy újabb csodaszerre bízzuk.
Napfürdozés közben azonban a súlyosabb borproblémák elkerülése érdekében, a bordaganat kockázatának csökkentésére is kerüljük a 11 és délután 3 óra közötti napozást, használjunk megfelelo mennyiségu, többszöri alkalommal felvitt fényvédo krémet, illetve ruházatunkkal, kalap viselésével is védekezzünk a káros sugarak ellen.
Borünk igazán hálás lesz érte, ha felhagyunk a dohányzással, ilyen módon is csökkentve a mély ráncok kialakulásának esélyét, illetve az öregedési folyamat felgyorsulását. Már 10 évnyi dohányzás is észreveheto nyomokat hagy a borön, hiszen az erek beszukülésének következtében romlik a véráramlás, ilyen módon pedig csökken az oxigén és fontos tápanyagok, vitaminok szállítása. Ennek következtében a bor rugalmatlanná, szárazzá válik.
Borünk ápolásának legalapvetobb módja a tisztítás. Nem mindegy azonban, hogy mindezt hogyan végezzük. A hosszú, forró vizes fürdozések –csakúgy, mint egyes szappanok-kiszáríthatják, ezért a tisztálkodást célszeru negyed óra alatt elvégeznünk, inkább meleg, mintsem forró vízben. A nedvesség pótlására fürdés után, enyhén nedves borön alkalmazzuk a hidratáló készítményt.
Az érzékeny boruek számára ajánlott a túl sok illatanyagot tartalmazó kozmetikumok kerülése, melyek esetükben irritációt válthatnak ki. A szemkörnyéki finom bor védelmének érdekében a make-up eltávolítását erre a célra kifejlesztett lemosóval végezzük.
A nedvesség pótlása elengedhetetlenül fontos borünk fiatalságának, rugalmasságának megorzése céljából. A megfelelo hidratáló kiválasztásánál figyelmebe kell vennünk bortípusunkat, éveink számát, illetve az olyan speciális törodést igénlylo állapotokat, mint amilyen például az akne. Ha fürdés után 20 perccel száraznak érezzük borünket, mintha kicsit összehúzodna, szükséges hidratálunk. Érdemes olyan készítményt választanunk e célra, mely egyben az UV sugarak káros hatásai ellen is védelmet nyújt, vagyis legalább 15-ös faktorszámmal rendelkezik.
A borotválás viszonylag gyors, kevésbé költséges –és nem utolsó sorban legkevésbé fájdalmas- módja annak, hogy megszabaduljunk a nem kívánt szorszálaktól. A borünk számára megerolteto procedúrát érdemes fürdozés utánra idozítenünk, ekkorra a szorszálak már felpuhultak. A kiütések elkerülése érdekében soha ne borotváljunk száraz borfelületen. Mindig használjunk e célra kifejlesztett terméket. Az eljárást tiszta, éles borotvával végezzük. Elektromos borotva esetén ne használjuk a borünkhöz legközelebbi fokozatot, ez irritációt okozhat. Végezetül ajánlott meleg vízzel lemosnunk a borfelületet.