
Nagy népszerűségnek örvend immár nálunk is az ananász, sőt az utóbbi időben szinte minden nagyobb boltban kapható – egyben, egészben, bontatlanul, - elérhető áron.
Amellett, hogy igen finom, fontos táppanyagokat is tartalmaz (A-, B1-, B2-,B-4, B6-, C-, E- vitamin, Niacin, foszfor, cink, vas, kalcium, kálium, magnézium,nátrium, réz, szelén).
E gyümölcsnek igen magas a mangán tartalma. Ez a nyomelem felelős a bőr, a porc, és a csontszövetek felépítéséért. A gyümölcslevek közül pedig, az ananászlé tartalmazza a legtöbb folsavat, ami a gyomornyálkahártyáját szabályozza. Enzim tartalma pedig segít a fehérjék emésztésében és az izmok regenerációjában. Emellett probiotikus hatása is van, ami a szervezetünk védekező rendszerét erősíti, például számos immunsejt termelődését serkenti. De fontos figyelembe venni, hogy ez csupán a friss és nyers gyümölcsben található meg, mivel hőkezelés hatására megsemmisül.
Ezenkívül antioxidánsként is működik, hála a magas C-vitamin tartalmának.
Fogyókúrázók számára rendkívül tanácsos a fogyasztása, mert igen magas a rosttartalma, s ezért gyorsan telíti a gyomrot. Érdekessége, hogy míg 100 gr ananász 49 kcal-át tartalmaz, addig szervezetünk 100 gr elégetésével 300 kcal-át használ el, ezért a fogyókúrázók körében méltán népszerű gyümölccsé vált.
Az ananász fogyasztása javasolt még bélrendszer zavarok, súly problémák esetén, tüdőgyulladásnál, meghűlésnél vagy vérszegényégnél.
Az ananász leve remek természetes gyógyszer székrekedés ellen is.
Vásárláskor a következőkre ügyeljünk:
Az igazán érett ananász színe sárgás, enyhén puha és illata jellegzetes. Levélrozettái könnyen kihúzhatók. A friss ananász hűtőben akár két hétig is tárolható.
|
|
Megosztás |




