Bejelentkezés az oldalra



 Nem regisztráltál? Regisztrálj most!


Augusztustól már szigorítanak a borpiacon

2009. február 10., kedd
Forrás: naplo-online.hu

Az Európai Unió új borpiaci szabályozása jelentős feladatokat ró a magyar ágazati szervekre és a termelők közösségeire.

A uniós rendelet jelentős része augusztus 1-jén lép hatályba, addig el kell hozzá készíteni a hazai végrehajtási rendeleteket, és a termelők is megkezdhetik a felkészülést a helyi szabályok kialakítására.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmai referense azt nyilatkozta az új szabályozásról,amely egyaránt érinti a termelőket és a fogyasztókat.

Megváltoznak a termékkategóriákat jelölő fogalmak és a forgalomba hozásnál ezekhez kapcsolódó elnevezések. A szabályozás szigorúbb lesz, egy termékleírási rendszert vezet be, ami pontosan megmondja, hogy hol, mit, hogyan kell készíteni és milyen elnevezéssel lehet forgalmazni. 

Számunkra kedvező, hogy a Magyarországon eddig is meghatározó fajtanévhasználatot az unió most kiterjeszti, mert építeni akar az ilyen jelölés piaci sikereire.Jelenleg idehaza négy borkategóriát különböztetünk meg. 

A meghatározott termőhelyről származó védett eredetű bort, a meghatározott termőhelyről származó minőségi bort, a tájbort és az asztali bort. Az új szabályozás szerint három kategória lesz, hangsúlyozta a referens. 

A legmagasabb minőségű ezek közül az oltalom alatt álló eredetmegjelöléses borok (OEM). Ezeknek a címkéjén szerepel majd az oltalom alatt álló földrajzi név, a borfajta, a szőlőfajta, az évjárat és szerepelhet a termelő védjegye. 

A másik kategória az oltalom alatt álló földrajzi jelzéses boroké (OFJ), amelyek címkéjén a földrajzi név, a szőlőfajta, az évjárat és a védjegy szerepelhet. Harmadik kategó- riába a földrajzi jelzés nélküli borok tartoznak, ezek címkéjén a szőlőfajta, az évjárat és a termelő védjegye szerepelhet.

A borvidékek neve automatikusan az OEM kategóriába kerülne, de vannak olyan borvidékek, ahol jelezték, hogy nem kívánnak ezzel a lehetőséggel élni, ők inkább az OFJ kategóriában használnák a nevet. 

A borvidékekhez hasonlóan ma a Balatoni Borrégió is meghatározott termőhelynek minősül, így az automatizmus szerint a jövőben ez is az eredetmegjelöléses kategóriába kerül, s akkor csak azokon a borokon használható, amelyek megfelelnek a feltételeknek. 

A borrégió persze dönthet úgy is, hogy a nevet inkább az oltalom alatt álló földrajzi jelzéses kategóriában, illetve az ilyen borok megjelölésére a használja.

Arra a felvetésre, hogyan lehet majd somlói olaszrizlingként a Somlón termett szőlőből bort forgalmazni? Ennek az alapfeltétele, hogy a termelők szerepeltessék a termékleírásban a somlói elnevezéssel forgalmazható olaszrizling bort. Meg kell határozni a feltételeket is, például hektáronként 50 hektoliteres terméshozam-korlátozást, egy egyéves fahordós érlelést vagy más követelményeket. 

Persze arra is van megoldás, ha valaki inkább 100 hektoliteres terméshozamban gondolkodik, vagy nem akar fahordóban érlelni, mert a bővebb termésből egyszerűbb eljárással több bort akar eladni, akár olcsóbban is. 

Ha ezekkel a kritériumokkal például belefér a Balatoni borrégió termékleírásába, akkor balatoni olaszrizlingként forgalmazhatja a bort, mivel a Somlói borvidék is része a borrégiónak. 

A szabályok kidolgozói gondoltak azokra is, akik ebbe sem férnek bele. Ők használhatják a szőlőfajta nevét és a saját védjegyüket.  Például olaszrizling Tallérosi-pince néven próbálják eladni a terméket. Az ellenőrzési, származásibizonyítvány-kiadási, forgalomba hozatali rendszert már idén augusztustól az új szabályokhoz kell igazítani, a termékleírásokat pedig 2011 végéig kell elkészíteni. 

Ami azt jelenti, hogy a különböző érdekű termelői csoportoknak még ezelőtt egyezségre kell jutni a választott piaci stratégiáról. Tisztázniuk kell, hogy egyes nevek használatával és az előállítási szabályokkal milyen fogyasztókat akarnak megnyerni maguknak.


Add a Twitter-hez | Add az iWiW-hez | Megosztás | Add a Startlaphoz | Add a Google Reader-hez

További cikkek


A portál ajánlata

Optimista kártya Holddiéta könyv Ezoterikus Kalendárium 2013 MEGJELENT! Bármilyen rendezvényt felturbózunk! Jósnő, asztrológus, grafológus...
Szívből ajánljuk:
Privát szakács szolgáltatás
Válassz egy gyümölcsöt, ilyen a jellemed?
A bögre megmondja? Neked milyen van?
Hogyan segít a Hold a fogyásban? Így!
Hogyan változtathatsz önmagadon gyorsan?


taczevi.blog.kulinarisvilag.hu
mrita.blog.kulinarisvilag.hu
hzias.blog.kulinarisvilag.hu
kevazs.blog.kulinarisvilag.hu
menyus.blog.kulinarisvilag.hu







KULINÁRISVILÁG


levelezési cím:
1085 Budapest, József krt. 55-57.

Felelős kiadó: Kelemen Tamás




© 2001-2005 Kulinárisvilág (offline)
© 2008 Kulinarisvilag.hu

Minden jog fenntartva!

A site használata az Kulinarisvilag.hu "adatvédelmi és - kezelési elvei és gyakorlata" dokumentum tudomásul vételével lehetséges.