

Ha egy kicsit megerőlteted magad és visszafogod a felesleges kalóriákat, az növelheti a memóriád kapacitását mintegy 20%-kal.
Amellett, hogy persze a csípőtájékodon is barátságosabbá válhat a helyzet. Ez az ötlet egészen új megvilágításba helyezi a lassan már mindenki által ismert: "Az vagy, amit megeszel!" jelmondatot.
A Nemzetközi Tudományos Akadémia Fejlesztési Osztályának legújabb kutatási eredménye szerint kapcsolat van a kalóriacsökkentett diéta és a nagyobb memóriaszint között. Bár a korábbi, állatokkal végzett kutatások azt mutatták, hogy az állatoknál tapasztalható volt némi memóriafejlődés, ez az első kísérlet, mely teljes mértékben alátámasztja azt a feltételezést, hogy a kalóriacsökkentés befolyásolja az emberi agyműködést. Mégpedig pozitív irányba.
A kísérlet során 50, 50-72 év közötti embert vizsgáltak. Ezen férfiak és nők normáltól túlsúlyos kategóriába eső testalkatúak voltak. Az egyik csoportban növelték a bevitt kalóriamennyiséget 30%-kal, míg a másiknál ugyanannyival csökkentették azt. A harmadik csoportnál nem változtatták meg az étkezési szokásaikat.
A kutatás vezető professzora szerint az alacsonyabb kalóriamennyiséget fogyasztók csoportjában az inzulinszint javulását és a betegségekre, illetve a puffadásra való hajlam csökkenését fedezték fel. Ez megmagyarázhatja, hogy nemcsak az egészségügyi állapotuk, hanem az agyműködésük is javult. A csökkent inzulin befolyásolja az agy szenzorainak reakcióját, ezért az inzulin jelek erősödésével a hosszú távú memóriájuk is javul.
A kalóriacsökkentéssel már számos kutató foglalkozott. Míg az állatoknál a csökkentett kalória egyértelműen a hosszabb életük titka lett, addig az embereknél ez változó eredményeket hozott. Az eredményekhez érdemes hozzátenni az ellentábor véleményét is, mely úgy véli, hogy a javult kognitív agyműködés azzal az egyszerű ténnyel van összefüggésben, hogy a tudatos életmód hatására az embereknek felfrissül az agyi tevékenysége, így a memóriájuk is.
|
|
Megosztás |




