
A Chi-energiának a Feng Shui tanai szerint örökké szabad utat kell engedni, hogy megmaradhasson az egyensúly körülöttünk. Az univerzumban mindennek létezik az ellentettje, ezen szemben álló energiák más néven a jin és a jang.
A konyhád energiáját a színekkel, a formákkal és az anyagokkal, illetve a világítással és a szellőztetéssel befolyásolhatod. Ha minden egyensúlyban van, az ételek is jobban ízlenek majd, könnyebben leszel eltelve az elfogyasztott étellel és egészségesebbé válsz. Az energia létszükséges egyensúlya nemcsak a környezetedre van befolyással tehát, hanem az ételekre, melyeket elfogyasztasz, az emésztésedre és végül a testedre is.
Minden étel három kategóriába sorolható: jin, jang és semleges ételek. A jin és a jang azzal van összefüggésben, hogy az étel melegít, vagy hűsít-e. Ne hidd, hogy ez ilyen egyszerű, mivel egyik jelzés sem jelenti azt, hogy, milyen ízeket várjunk, illetve hogyan készítsük el azokat, sokkal inkább utal az ételek mélyebb természetére!
Mélyebb értelemben valamennyi étel valamilyen Feng Shui elemhez köthető: Fa, Víz, Fém, Tűz, Föld. Az elemek párosításával erősítheted, vagy gyengítheted az egyes ételek jin és jang energiáját. Akkor fogod valóban kiegyensúlyozottnak érezni magad, ha mindkettő egyensúlyban áll és egyformán erős.
Jin és Jang ételek
Az ételek fizikai és érzelmi tulajdonságai
Jin ételek
A jin ételek az ételek maradék energiáját erősíti fel. Miután elfogyasztod nyugodtnak és felfrissültnek érzed magad, fizikailag kipihentebbnek és hidratáltnak. Azoknak, akik nehéz ellazulniuk, vagy relaxálniuk, sok jin étel fogyasztása ajánlott!
A túl sok jin viszont éppen az ellenkező hatást éri el és kimerültek leszünk tőle, kiszáradunk és az emésztésünk is lelassulhat, puffadást tapasztalhatunk.
Jang ételek
A jang ételek meleg hatást keltenek a szervezetedben, fogyasztásuk után stimulálva érzed magad és felmelegedve. Különösen olyan embereknek ajánlott fogyasztásuk, akik gyakran kihűlnek és képtelenek felmelegedni.
A túl sok jang étel fogyasztása kiszáradást és túlhevülést okoz, kiszárítja a bőrt és az orrüregeket is.
Semleges ételek
Kenyér, répa, cseresznye, csirkehús, tej, barack, babfélék, szilva, mazsola, barnarizs és fehér rizs.
A Jin és Jang / Feng Shui elemek
Fa
A savanyú ételek revitalizálnak és felfrissítenek
Jin : bambuszcsíra, uborka, spenót, paradicsom, babfélék, zeller, savanyú káposzta, alma, fekete szeder, áfonya, grapefruit, kiwi, citrom, narancs, ananász, rebarbara, meggy, eper, csirke, máj, kacsa, nyúl, kecskesajt, tejföl, joghurt, pezsgő, száraz borok, hibiszkusztea, kuszkusz, müzli, ásványvíz.
Jang : balzsam-, almaecet, élesztő, bazsalikom, licsi, málna, rák, sertésmáj, mogyoró, szezámmag, édes borok.
Tűz
A keserű ételek segítik a Tűz energiát
Jin : articsóka, spárga, uborka, édes burgonya, olívabogyó, jégsaláta, grapefruit, gránátalma, bulgur, kuszkusz, liszt, cseresznyeszósz, sötét sörök.
Jang : cékla, keserű csokoládé, kakaó, kapor, dió, sáfrány, édes paprika, citromfű, citromhéj, barack, cseresznye, csirkemáj, grillezett húsok, mandula, konyak, fekete tea, kávé, zöld tea.
Föld
Az édes ízek jókedvre derítenek és harmóniát teremtenek körülötted és bensődben.
Jin : avokádó, retek, káposzta, osztriga, gomba, tök, édes burgonya, banán, alma, kókusz, mangó, papaya, körte, dinnye, vaj, sajt, tejszín, tej, rizs, kenyér, gyümölcslé, zöldséglé.
Jang : ánizs, csokoládé, vanília, zöld- és pirospaprika, barack, mazsola, olajos magvak, likőr.
Fém
A pikáns fűszerek feldobnak
Jin : menta, zöldhagyma, karalábé, hagyma, retek, gyöngyhagyma, édes hagyma, hosszúszemű rizs.
Jang : minden fűszer, ánizs, babérlevél, fekete-, fehér-, cayenne bors, kardámom, chili, fahéj, koriander, curry, köménymag, gyömbér, fokhagyma, kakukkfű, mustár, citromfű, sótlan magvak, szaké, vadkacsahús.
Víz
Táplálnak és erősítik a vitális energiádat, mivel a víz az éltető elemünk
Jin : miszóleves, szójaszósz, Worcestershire-szósz, szárított babok, zöldbab, fehérkáposzta, szójababok, halak, bulgur, kuszkusz, medúza, cápa, ásványvíz, krémsajt, tejszín, vaj, kecsketej.
Jang : fahéj, tengeri só, füstölt hal, kecskehús, bárányhús, sertéshús, kéksajt, tökmag.
|
|
Megosztás |




