
Azt szokták mondani a dietetikusok, hogy napfényes, meleg időben automatikusan kevesebbet és egészségesebben eszünk, többet mozgunk, így automatikusan lefogyunk tél után, - vagy mégsem?
Mégis járhatunk úgy, hogy a tavaszi-nyári esküvő előtt felszalad pár kiló – attól függően, hol helyezkedik el a felesleg, kényelmetlenül szoríthat a ruha gyomorban, vagy húzódhat a csípőn. Mi a teendő? Gyors fogyókúra, turmix, tabletta, önsanyargatás és fitneszterem? Ha különben is fitneszlédi és étvágytalan típus, aki józanul él; beiktat néhány plusz tornanapot és gyümölcskúrát, ám legyen. Sokan azonban nem vagyunk ilyenek, és koplalás hat ugyan a kilókra is, de pont a nagy napra savanyú ábrázatunk is lesz, mint egy keresztény mártírnak. Ez meg ugyebár nem hiányzik. Ráadásul – legyünk őszinték – igen gyakran a nagyobb testméret a stressz miatti felfúvódásnak, székrekedésnek, rendszertelen evésnek köszönhető. Utánanéztünk, melyek azok az apró és mindenki által végrehajtható trükkök, melyek után szó szerint „leapad”!
Reggeli márpedig kell!
Aki fogyni akar, már reggel jelezze a szervezetének, hogy napközben sem fog éhezni. Persze a reggeli legyen lightos. Automatikusan a „fogyis” müzli felé tapogatódzik?! A müzlik nagy része merő átverés, és nem csak a choko-jellegűek. Nagy mennyiségű, glükóztartalmú szárított gyümölcsével, a kukoricapehellyel és hozzáadott cukorral színtiszta szénhidrátbomba. Inkább bioboltban vásárolt árpa, rozs stb. -pehellyel készítse el otthon magának, és a tej vagy joghurt is legyen zsírszegény. Alternatívát jelenthet a korpa – beindítja az emésztést és ürítést, és egy hét alatt meglátszik a hurkákon a nagy különbség. Akinek ehhez nincsen kedve, valódi (!) barnakenyeret pirítson meg és vajjal vékonyan kenje meg, egy csupor tejjel fogyassza el. Nem szabad: margarin, sajtok, felvágottak, édes tészta. Inni nem szabad: készre kevert, „ital” nevű dolgok, kakaóital, jegeskávé, karamellás tejital és társai. A spanyolok nem tudnának meglenni reggeli juice nélkül. Extra bónusz lehet a frissen facsart multivitamin otthoni módra: gyümölcs, répa, bármi mehet bele és garantáltan délig pörögve tart. Ami közellenség – máskor is: a gyümölcsjoghurt. (A fogyasztóvédők is lebeszélnek róla.) Méz helyett agaveszirup, ami olyan testes mint a méz, cukrozásra pedig nyírfacukor, ami lúgosító hatású és igen egészséges (igaz, nem a pénztárcánknak).
Teljes kiőrlés és adalékmentesség
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy el a kezekkel a berántott (főzelék) és panírozott (főleg a csinálmányoktól, mint a halrudacska) étkektől. A finomított termékek, mint a fehércukor és fehérliszt ellenségünk – most erre is ügyeljen, a rejtett fajtákra is: olvassa el az összetétel- tájékoztatókat. (Ha hozzászokik, tutira meg fogja szeretni a naphosszat lapos hasat, még ha nem is iszik olyan termékeket, melyek állítólag karbantartják odabent.) Az öntetek, mártások is szénhidrátbombák. (Ha már valami, akkor üres spagetti. Ha úgy még ízlik.) A keményítők, mint a bab, borsó, kukorica, krumpli (veszélyességük sorrendjében) is kerülendők, pláne más nyers zöldségekkel kombinálva, melyeket pont azért ennénk fokozottan, hogy lefogyjunk. Miért? Mivel nagy részben emészthetetlen rostokat tartalmaznak, ezek fokozzák a szélképződést. Mivel kalóriaértékük sem elhanyagolható – ide számítva a sushik és kínai kaják tettestársát, a rizst is – hizlalnak. (Ha garnírung: krumpli, nem rizs.) Kenyérből ne egyen sokat, de ha mégis, teljes kiőrlésűt – persze nem megfestettet – , mert ez kitolja az éhségérzetet és nem emeli meg drasztikusan a vércukorszintet. Ami az adalékokat illeti, a sok E-t is kerüljük, ezekről sok infó található az interneten. (A tartósítást és ízfokozást segítő természetes dolgok kevésbé veszélyesek, de vannak olyan színezékek, pácok stb. melyeket jobb elkerülni.) A sorbital édesítőszer is felfúj, ne lepődjünk meg. A stressz hatására gyakran kipusztulnak a bélflórát alkotó enzimek – ha eddig nem is volt az, lehet, hogy most a tejcukorra érzékeny (laktózintolerancia) lesz hirtelen, és a tejet sem bírja. Sebaj, kerülje hát egy darabig, az enzimek visszatérnek a száműzetésből, csak türelem. (Ha hisz benne, adagolhat emésztőenzimet tablettaként.) Az emésztésre kiváló hatással van az anyagcsere-fokozó króm és a tengeri moszat. A citrusfélék jó „bontók”, egy erős limonádé az étkezések után hatásos, de a reggeli higított almaecet is a fogyókúrázó barátja. (Candidaveszély: sok cukor, alkohol, ecet stb. ami erjed!)
Kényeztetés
Masszírozás, szauna – a testnedvek megfelelő keringtetésében, az izmok ellazításában sokban segítenek ezek a módszerek. A kakaóvajas masszázs táplálja a bőrt, a szauna segíti a mérgek kiürülését. Ha egy hónappal a lagzi előtt kezdjük el, biztosan látható eredményük lesz. Ha nem, az sem baj: egy átdögönyözés pld. paprikás, meggyes krémmel kicsit a zsírt is égeti, kiüríti a pangó méreganyagokat, frissít, energizál és kicsit fogyaszt is. A szaunában pakolás a hajra és arcra, csobbanás a hideg vízbe – élettel teli haj és arc, feszes bőr, jókedv a hozama. A barna bőr is vékonyabbnak mutat, de vigyázat, nem csak a szolárium/Nap káros hatásaira hívjuk fel a figyelmet, hanem esztétikumára is: egy héttel a nagy nap előtt ne barnuljunk, mert narancsos árnyalatunk lesz a fotón. Ráadásul a csokibarna bőr öregít is összhatásában, és a szűzies, lágy ruhával is túlzó. Szóvak, módjával! A nem barnuló bőröknek – erőteljes peeling után – inkább a világosabb színű önbarnító krém ajánlott.
Nyugalom
Az esküvőszervezés stresszel jár. Jóleső érzés szervezkedni, de a szervezetünk akkor sem örül! A stressz hatására a bélműködés renyhébb lesz. A kortizol és adrenalin összehúzza a beleket, így az emésztés hatásfoka csökken, a has felfúvódik, feszül, görcsöl. A hirtelen testedzés – pláne evés után – is hasonló hatású. A szénsavas ital is felfúj – minden szempontból hagyjuk a mekizést! -, a dohányzástól petyhüdt, sárgás a bőr (mivel csökken a vérellátása), és erősíti a refluxot is (ekkor a gyomorsav visszaáramlik a nyelőcsőbe). A futkosás közepette nem eszik rendszeresen, és nem is iszik eleget, ami székrekedést okozhat, melynek következménye szürkés bőr, gyomorgörcs. Ez mind nem hiányzik! Nem gondolnánk, de sok gyulladáscsökkentő (pld. aszpirin) is felfújhat! Együnk naponta többször, kis adagokat. Csapjuk be a szemünket kisebb tányérokkal, és ne vegyünk egyszerre sokat a tányérra. Jó trükk, ha előre kitálalunk több „fogást”: a kis adag hús fűszerekkel megszórva, külön tányérkán a tetszetősen felhalmozott zöldség, mellette kis tálon a gyümölcssaláta, pici tálkákban mogyoró és dió, sovány petrezselymes kefír „öntetként” többnek mutatja magát, mint amennyi! Szokjunk hozzá az emésztést segítő és nyugtató teákhoz. Ki szereti az ízét, ki nem, de az egyik legjobb hatásfokú a kamilla. (Vigyázat, szénanáthásoknál kialakulhat keresztallergia.) Hasonlóan jó a zsálya és kakukkfű. A borsmenta, rozmaring, gyömbér, édeskömény hatásosan kúrálja a gyomorpanaszokat. A fahéj, szegfűbors, melissa, vagy akár a széntabletta még aznap is gyorssegély szelességre, gyomorgörcsre! Az ánizs, menta és kámfor különben is a gyomor barátja, hiszen timol tartalmával a bélgázok ellen hat. Székrekedés ellen a bolhamagfű kiváló, de a pitypanggyökér, lenmag vagy koriander is jó hatású. Ezek keverékéből napi fogyasztásra is kotyvaszthat kiváló ízű teát, melyet reggel-este ihat. A gyógynövényboltok kiváló választékkal rendelkeznek és okos tanácsokat is adnak!
Gyümölcsöt ne este együnk
Nagy a kísértés, hogy este az étvágyat egy kis „kalóriaszegény” gyümölccsel zabolázzuk meg, napi sovány étrendünket otthon nyugalomban ezzel egészítsük ki, nehogy a chips-re vagy marhasültre vessük rá magunkat. Egyrészt, aki tapasztalt már ebben a témában, tudja, hogy délután 6 után már a gyümölcs nem bomlik le, és szépen felfúj. Tudományosan nézve, és a kalóriákat és hatásukat zsírdepóinkra sem feledve, a gyümölcs az inzulintermelést fokozza. A sok vérinzulin pedig dagadttá tesz, vegyük tudomásul. Szép úszógumik nőnek ránk éjszaka. Egyen este sovány fehérhúsokat (hal, csirke) grillezve, némi párolt zöldséggel. (Nyersen a zöldség is felfúj, hiszen nehéz emészteni, mint utaltunk rá.) Vízhajtó hatású az uborka. Ha öntetre vágyik: pesto, kefír, olivaolaj, citromlé valamelyike. A gyümölcs különben jó ötlet: édesség helyett, sokfajta gyümölcsből kombinálva vagy önmagában salátaként, vagy sovány tejes turmixként, fahéjjal – ami emésztést segítő anyag -, néhanapján gyümölcsrizs formájában (cukor nélkül, pici pudingporból.) ebédre. A vörös gyümölcsök antioxidáns hatásúak ráadásul.
Zsír jöhet, de csak a jó fajta
Sajnos Magyarországon a zsírok nagy részét, 25%-ot pástétomok, húsok, szalonnák által visszük be, és ezt követik 20%-kal a sütemények, édességek. Siralmas helyzet! Tisztázzuk előre: a zsírt nem szabad száműzni az érkezésekből, hiszen a vitaminoknak és sok más szinergikus tápanyagnak szükségesek a felszívódásukhoz. A többszörösen telítetlen zsírok még direkt fogyasztanak is, hoppá. Ezeket úgy ismerjük fel, hogy az esszenciális zsírsavak hidrogéntartalma alacsony. Sokat emlegetjük az omega3 és omega6-ot, melyek pont ilyenek, és bennük oldódik az A, D, E és K vitamin. Telítetlen zsírsav a mangalicáé, a repce- és olívaolaj, a bogyós gyümölcsökben is van, de jó forrás az alma és körte, de a lazac, makréla, szardínia – magyarul a zsíros halak - vagy a dió is tartalmazza. Sajnos hazánkban a zsírbevitelnek csak 0,5%-át fedezzük halfogyasztással. Válassza ki a napi programjához leginkább illő kombinációkat. A lenolaj és halolaj kapszulaként is kapható.
Grillezés, sütés - de okosan
Kiváló technika a keverve sütés, azaz a vízzel kevert olaj. (Napraforgó-, kukorica- vagy olívaolaj). A keleti sütési technika hatására kevesebb zsírt vesz fel az étel. Természetesen kerüljük az (elő)panírozott termékeket, mert ezek rengeteg zsírt szívnak magukba. Csak jól felhevített edényben süssünk – 180 fokon, amit az jelez, ha a belehelyezett hús sisteregve tűnik el a forró olaj fodrában. Miután kiszedtük a húst, helyezzük papírtörülközőre, olajjal/zsírral teli edényben soha ne hagyjunk állni húst. A krumpli-trükk: főzzük meg a krumplit, szeleteljük vékonyan, majd hirtelen süssük át a hús után megmaradt olajban mindkét oldalán. Adagolás fogyni vágyóknak: két kisebb szem. Vigyázat, a hidrogénezett termékek nem jók (margarin és a többiek)! A sütés kiváló alternatívája, igaz, hazánkban még nem divat: a sütőzacskós/alufóliás sütés. Mindkettőnél némi olívaolajjal meglocsolva, fűszerezve, zöldséget és húst összerakva – egyenlő méretet, hogy egyszerre legyen kész – sütőbe teszünk és megsütjük. Halnál elég 10 perc, húsoknál zöldséggel 45 perc. Isteni aroma, egyszerű étel, alacsony kalóriával. A párolás sem rossz ötlet a zöldségköret előállításához, de a hús így nem az igazi (csak levesbe, de onnan halászhatunk ki marhahús darabokat, és tormával megehetjük szüleink modorában).
Kalóriamentes – ételnek látszó antianyag?
Nagyon csábító: nulla kalóriás sajt, lightos felvágott. Leszámítva azt, hogy a kemény sajtokban „rossz”, értsd telített zsírok vannak, és a felvágottban nyesedékhús és hentes hulladék és még isten tudja micsoda - persze az E-sorozaton kívül -, minden aggyal rendelkező ember sejti, hogy semmi sem lehet nullás, amit megettem. Persze a nulla-kalóriabevitelt nem, de a nulla-felhasználást el lehet érni: például olyan anyagokat állítok elő, amelyek akadálytalanul áthaladnak a tápcsatornán és nem szívódik fel belőle semmi. Ezt nem is kommentálnám. Általános kutatási tapasztalat, hogy a lightos termékekből – pld. joghurt, sajt - gátlástalanabbul eszünk, amivel gyorsan behozzuk a „lemaradást” kalóriában – ez színtiszta pszichológia. Ha ez nem lenne elég, tudnunk kell, hogy a zsír kivonása után kell a lightos terméknek valamiféle ízfokozó: akár vegyszer, akár némi cukor vagy liszt az, egyiknek sem örülhetünk önfeledten.
Készétel, félkész étel – elfelejtős
Tudjuk, könnyen lehet arra hivatkozni, hogy este, hétvégén stb. nincs idő főzni. Ekkor jönnek a félkész pizzák, hűtött, tálcás pörkölt-nokedlik, mirelit torták, poros palacsinták – soroljuk még? A legtöbb félkész ételben különböző vegyianyagok garantálják a hosszan eltarthatóságot, ráadásul ízfokozókat tartalmaznak, melyek szénhidrátok. Egy kutató szerint, ha az UFÓk majdan kinyitnák a szupermarketet cca 1000 év múlva, még ehető lenne a sok hűtőpultos- és vákuumcsomagolt étel. A félkész ételeket laborokban állítják elő. Az ízlelő-brigád addig kóstolgatja, míg az étel nem hasonlít az eredetihez. Az ételt költséghatékonyan –pld. a húst nem sütik meg rendesen – és lehetőleg olcsó adalékokkal állítják elő. Jó olasz paradicson íze van a ketchupnak? Nem? Cupp, cupp. Jöhet hozzá némi E1900 és E450 (csak kitaláltam a számot!) és ettől zamatosabb és pirosabb is lesz. Rémisztő! Ide tartoznak a tészta- és fagyi félék, mártások, szószok, zacskós levesek és még sok más. Ha nincs idő főzni, legalább „kotyvasszon” saját kezűleg – zöldség, natúr tonhalkonzerv, fűszerek stb., máskor roston csirke vagy hal és barnarizs, ha mégis van fél órája hozzá. A cékla, citrom, petrezselyem, rozmaring, kapor, bazsalikom lazítja az ételt, „lebontja” a zsírt, másként ízesítve, ezzel variálhatja a húsos ételeket. Választhat vegyes gyümölcs-zöldség salátákat, pld. avokádóval, megszórva némi dióval – a változatosság elfeledteti, hogy „figyel” a kalóriákra.
Az élet sava-borsa
Fűszerek nélkül nem létezhet ízletes étel. Már említettem, hogy a kömény, gyömbér, petrezselyem és társai kifejezetten felturbózzák az emésztést. Minden egyes húsos étkezéshez másfajta ízesítést találjon ki, variálva a köretet is, így nem unja meg. A fűszerek ráadásul el is telítenek! Édességekhez a fahéj a legjobb – napi fél teáskanál már csodát művel. A reggeli kávé is jobban ízlik fahéjjal. Gyümölcsökre, joghurtba is teheti, és máris édességnek fogja vélni. Kísérletező kedvűek próbálják ki a fahéjat húsokkal is, vagy a zöld borsot édességgel! Különleges lightos ötlet az azték kakaóital, mely antioxidáns hatású is: a 100% holland kakaóra öntsön forró vizet és ízesítse fahéjjal, kardamommal, borssal, ánizzsal, csilivel, vaníliával – igény szerint. Édesítse pici mézzel vagy nyírfacukorral. A fekete csokiból egy sornyit – 125 kalória - reszeljen le, és ezzel ízesítse a fahéjjal ízesített natúr joghurtot, melybe néhány darab gyümölcsöt vágott – isteni! Ilyen adagban a csoki csak jótékony hatású: segíti az epeműködést és nyugtatja az idegeket!
|
|
Megosztás |




