Gordon Ramsay Interjú

Miért pont Párizs?

Nagyon szeretek Párizsban lenni! - és egyáltalán Franciaországban. Van egy kis chateau-m Lyonban, ott a gyerekekkel van egy kis sziget, ahol lenyugodhatnak, eltölthetik a nyarat, a hétvégét. A sok étterem és chateau kombinációjával Versailles-ban úgy érzem, hogy megvan a veszélye, hogy franciává válok én is.  

Meséljen a különbségekről!

A Trianon nevű éttermem is a helyi jelleget tükrözi, emellett szezonális alapanyagokból dolgozik. Tulajdonképpen francia jellegű hely, némi európai érzéssel.  Azonban vannak különbségek a francia és az angol vacsorák között, mivel a franciák jóval komolyabban veszik a haute cuisine fogalmát a gasztronómiában. A kuncsaftok itt 8:30 körül érkeznek és órák múltán még mindig beszélgetnek az asztal körül. Az angolok jóval kevésbé élvhajhászok. A franciák szeretik az életet, a társasági életet, az étkezés nem valami röpke időtöltés kutyafuttában. Franciaországban minden nyugodtabb és relaxálóbb.  Az angol fogások nem rendelkeznek igazán jó hírnévvel, mivel a legtöbben a fish & chips, puding és a steak ételekkel hozzák kapcsolatba Angliát, és nem is tesznek az országban sokat azért, hogy ez az érzés megváltozzon. Elfogadtuk az 5-6. helyet Európában. De egyfajta tendencia, hogy az elmúlt 15-20 évben rengeteg séf indult szerencsét próbálni Franciaországba, Olaszországba vagy akár Spanyolországba. Az új benyomások mindenképpen pozitívan hatottak a konyhaművészetükre. Természetesen Anglia nagy olvasztótégelye rengeteg kultúrának, amire nagyon büszkék lehetünk, hisz ez mindenképpen jó irányba viszi a fejlődést.  

Távolabbi tervek? Célok? Vágyak?

Távolabbi terveimben nekem is szerepel a külföldi országokba való terjeszkedés. Így Londonban megnyílik majd az első boutique hotelem, a The York and Albany. Ez egy nagyon különleges hotel a Regent’s Parkban. Nagyon brit, nagyon tradicionális, modern társadalmi találkahely, autentikus.  

Hogy telik egy méltán híres szakács átlagos napja?

Talán 65%-át a napomnak - férfi létemre - a konyhában töltöm. A nők azonban mindenhol többségben vannak, a legjobb séfek között is sok nő van. Sajnos a főzés maga kissé alábbhagyott népszerűségben a nők körében is. Természetesen ez, mint sok minden más is, szervezés kérdése. Igazi Big Brother vagyok, aki mindenhol jelen van. Az éttermeim be vannak kamerázva, vagyis bárhonnan rá tudok közelíteni akár az asztalok terítésére is, és állandó összeköttetésben lehetek a dolgozóimmal. Ez a fajta stressz motiváló is lehet, és csak akkor lehet megterhelő, ha nem tudod kezelni. De az biztos, hogy az egyetlen dolog , amit kezelni is lehet! 

Képes különválasztani a munkát és a magánéletet?

A hétvége azonban a gyermekeimé, olyankor a konyhában való sürgölődés csakis az örömre koncentrálódik. Imádjuk az ételek előkészítését, a szabadban való nassolást, a sok gyümölcsös- édes finomságot. Talán a saját gyermekeim miatt is igen klassz ötletnek találom a Jamie Oliver féle kampányt, mivel tudatosítja az egész nemzetben, hogy milyen rosszul táplálják az iskolában a gyerekeinket. Egy fenomenális mozgalom, melynek 20 éve kellett volna elindulnia.  

Miről mesélne még? Rossz tapasztalatok? Van, amit nem ért meg a világból?

A gyermekekről jut eszembe, a vegetáriánusoknak is nagyon szeretek főzni, bár kissé megijesztenek a gyerek vegetáriánusok, akik lebénítanak azzal, hogy közlik velem: vegetáriánusok. Ez a család befolyása. De hasonlóan nehéz esetek az ételkritikusok is, akik besompolyognak az étterembe, aztán anonim jelentetnek meg egy cikket, vagy akár a televízióban adnak éles kritikát az éttermemről. A híres vendégekkel pl. még sosem gyűlt meg a bajom, pedig sokan azt gondolják, hogy ők a legválogatósabbak.  

Mondjon néhány tippet a Kulináris Világ olvasói számára!

A legfontosabb tippem, hogyan főzzünk gyorsan finomat, hogy költsünk a jó hozzávalókra. Minél jobbak az összetevők, annál kevesebb energiával lehet valami finomat összehozni belőlük.  

Mi lenne, ha felszolgálhatná önmagát?

Ha angol desszert lehetnék, akkor valamilyen pudingféle lennék, ha francia, akkor inkább valamilyen tatin, ha csípős étel, akkor chili, és ha ital, nos nem más, mint egy Don Perignon Rosé.  

Gordon - köszönjük!