
Mindazon növényeket, melyeknek valamely részét a bennük lévő hatóanyagok miatt gyógycélokra használunk, - gyógynövénynek nevezzük.
Ősi kultúrákban elsősorban ezekkel a növényekkel gyógyítottak, több ezer gyógynövényt ismertek, melyet a modern tudomány kutatásaival igazolt. Vannak vadontermő és termesztett gyógynövények. A rómaiak termesztettek először, de az egyiptomi Ebers-papirusz i.e. 3500 körül, több mint 800 különböző gyógymódot ír le.
Magyarországon 1915-ben alapított Gyógynövénykísérleti Állomás kezdte meg, majd a Gyógynövénykutató Intézet és a Herbária Központ szervezi a vadontermő gyógynövények gyűjtését és termesztését.
Gyógynövények gyűjtése
A gyógynövények gyűjtése és termesztése külön szakértelmet kíván. A legjobb gyógyhatást a frissen szedett gyógynövényekkel érhetjük el, de ügyelni kell arra, hogy a növényeket a megfelelő időben, helyen és módon gyűjtsük és szárítsuk.
Gyökereket kora tavasszal vagy ősszel,
Leveleket virágzás előtt és alatt,
Termést a teljes érés idején,
Virágokat a virágzás kezdetekor gyűjtsük.
* Csak egészséges, tiszta, féregmentes növényeket gyűjtsünk. A gyűjtést lehetőleg napsütéses időben, a növény száraz állapotában (eső és harmat felszáradása után) végezzük.
* Használjunk vesszőkosarat, papírdobozt, zacskót vagy hálót, de nem szabad műanyagot használni, mert a növény befülled és a szárítás közben megfeketedik.
* Ne gyűjtsünk műtrágyázott szántóföldön, legelőn, szennyezett vizek partján, nagy forgalmú autópályák vagy utak, ipartelepek, illetve vasúti töltések környékén.
Szárítás
* A gyógynövényeket szárítás előtt ne mossuk meg. Aprítsuk fel, tiszta kendőn vagy papíron terítsük szét, árnyékban, szellős, meleg helyen szárítsuk. (Pl.: padláson)
* A gyökerek, nedvdús termések, kérgek teljes kiszárításához, még feldarabolt állapotban is mesterséges hőre van szükség. A hőmérséklet ilyenkor sem lehet 35 C°-nál magasabb.
Tárolás
* Csak teljesen száraz növényeket tegyünk el télire. Tároláshoz zöld üvegeket, kartondobozokat, textilzsákokat használhatunk. Védjük a nedvességtől, a fénytől és fémekkel való érintkezéstől.
|
|
Megosztás |




