

Visszatekintve a 90-es évekre, Aldo Zilli volt a Soho királya. Ėttermeiben a legnagyobb hírességek fordultak meg, és a kedves Zillire barátjukként is tekintettek. Bár, azóta Fortuna mintha nem lenne oly bőkezű a mesterrel, mégis számtalan siker övezi útját.
Az olasz művésszel a londoni Sohoban - 1988-ban nyílt, Signor Zilli nevű éttermében - találkozunk. Zilli, bár rengeteg hírességgel találkozott, nem nagyon kérkedik a nevekkel. Talán igaza is van, a valódi siker a sokkal kevésbé feltűnő életművén követhető nyomon. Merthogy a szakácsoknak is lehet életművük. Aldo az emigránsok álmát váltotta valóra.
Igazi olasz, aki angolt tanulni érkezett Angliába, végül mint pincér és szakács maradt az országban. Mégpedig nem is akármilyen szakács. Először egy borbárral kezdte karrierjét, majd az elért megfelelő siker után megnyitotta a Signor Zilli nevű büszkeségét. Anno Freddie Mercury, Annie Lennox és George Michael adta át egymásnak a helyet és maga Aldo is igazi popsztárként viselkedhetett köreikben. Ma a bormámoros évek után új feleségével és a kis utóddal él, a Thomson egyik jól megfizetett ételkreatívja, illetve a BBC tv „Breakfast“ adásában szerepel reggeli műsorával.
Valóban ez lenne-e a bátor olasz sikertörténete? A kora reggel a halpiacon indul, ahol friss hozzávalókra vadászik Zilli Fish nevű étterme számára. Keresés közben kissé szigorkodva említi, hány szakács vásárol kész, filézett halakat. A tv felvétel után a Zilli Cafe felé veszi az irányt, mely a Signor Zilli mellett található a Sohoban. “Minden olyan gyorsan kezdődött. Szerettem volna egy saját éttermet, és annyira öntudatos voltam, hogy sokkal jobb lehettem, mint bárki más abban az időben. Az első 10 év valódi siker volt. Rengeteg pénzt halmoztam fel, gyönyörű autóm volt és agyonra dolgoztam magam. Azt gondoltam, hogy jó vagyok.” –kezdi a mesélést egy csésze espresso mellett.
Akkoriban találkozott Chris Evansal, aki Virgin breakfast nevű műsorával tűnt fel a köztudatban. A két férfit gyakorta kapták lencsevégre a Sohoban, mikor is együtt kezdtek neki a műsornak. Aldo hajnali 4-kor kelt, főzött egy nagy adag ételt a Zilli Fishben, majd jónéhány üveg bor kíséretében a rádió stúdiója felé vette az irányt, ahol reggel 9-kor már túl voltak egy 3 fogásos étkezésen és 4 üveg vörösboron.
A nap aztán hasonlóan folytatódott. Ha nem volt még nyitva egy bár sem, akkor mindig ott volt a Zilli Fish. “Örök részegségben teltek a napok és ha valakinek csak nem volt elég kellemes a modora, csúnyán megmondtam neki a véleményemet.” A félrecsúszott önkontrollt a család szendvedte meg leginkább. “Otthon aztán próbáltam eljátszani a jó apát, aki nem voltam. Chrissel igazából csak hetente 2-3 alkalommal űztük ezt a passziót, hétvégenként aztán elutaztunk Dublinba, csak azért, hogy változzon a helyszín.” Az étterem hanyatlani kezdett, a profit egyre csökkent és mindezt tetézendő Zilli válására is sor került. Természetesen a barátok hirtelen eltűntek és nem is segítettek a bajban. “Nem találkozom velük, nem azért, mert haragszom, egyszerűen nem akarom látni őket. Más emberek vannak ma már körülöttem, olyanok, akiket érdekel, ki is vagyok igazán.”
A válság más emberré tette, hirtelen fogyni akart, jobban kinézni. Szembenézett az étkezési zavarával, azzal, hogy stresszes helyzetekben csoki és édességek után nyúl. “Rengeteget tanultam az utóbbi években. Pl. ,hogy mindig arra vágytam, hogy kedves emberek vegyenek körül a szeretetükkel. Azt is tudom, miért: a családom nem szeretett igazán, sok bátyám után kislányt reméltek, ezért igencsak ignoráltak mindig is. Ma már tudom, mindent megváltoztathatsz, amit szeretnél.”
Beszélgetés közben Aldo folyton eltűnik a konyhában, főz és saját maga tálalja a fogásokat. “A tenger mellett nőttem fel és mindig is ott akartam nyitni egy éttermet. Brighton tökéletes helyszínnek tűnik.” Nikki igazi feleség számára és végre a kis Rocco is igazi apjaként tekinthet Aldora. A hírnév már nem hatja meg, csakis önmaga érdekli. Egészen pontosan az a tartás, amit az utóbbi évek során sajátított el.
|
|
Megosztás |




