Bejelentkezés az oldalra



 Nem regisztráltál? Regisztrálj most!


5 érdekesség a japán gasztronómiáról

2018. április 27., péntek
Forrás: Sajtóanyag

A japánok precizitása és tökéletességre való törekvése a gasztronómiájukban is megmutatkozik. Megkértük a Magyarországon élő és dolgozó Maki Stevenson séfet, a tokiói útjáról nemrég hazatért Soós Bertalan fotóst és a Japánt többször megjárt Jókuti Andrást, a Világevő blog szerzőjét, hogy osszák meg velünk a japán gasztronómiával kapcsolatos személyes tapasztalataikat, élményeiket. Ők egyúttal az Asahi Super Dry, Japán első számú sörének magyarországi márkanagykövetei.

  1. Kampai és Otsukaresamadesu

Mint a világon minden nemzetnek, így a japánnak is megvan a maga italkultúrája, amit érdemes ismernünk, ha meglátogatjuk az országot, vagy mi fogadunk vendégeket a szigetországból. Illetlenségnek számít például vendégségben magunknak italt tölteni, a házigazda teszi ezt meg vendégszeretete kifejezéseként. A gesztust ezután illik viszonozni. Összejöveteleken nem illik inni addig, amíg mindenki meg nem kapta a poharát, és el nem hangzik a „kampai”, vagyis az „egészségünkre”. „A japánok gyakran megisznak egy-egy italt munka után is, ekkor a kampai helyett az otsukaresamadesu kifejezést részesítik előnyben, ami minden kontextusban kicsit mást jelent. Ebben az esetben a kollégáik munkáját ismerik el, így erősítve a munkakapcsolatokat” – mesélte Maki Stevenson.

 

  1. Éttermi etikett


A japán étkezési kultúrának is megvannak az egyedi szokásai: az étel például egy közös tányérra kerül, amiből az étkezés elején mindenki elveszi a maga adagját, utána pedig már nem is illik szedni. A japánok nem nézik jó szemmel, ha marad valami a tányérunkon, különösen, ha rizsről van szó. „A tradicionális helyeken az étkezés szertartásszerű, a fogások pedig nagyon jó minőségű alapanyagokból készülnek, így különleges élményt nyújtanak a vendégeknek. A nedves kéztörlő étkezés előtti és utáni használata is mindenhol része az éttermi kultúrának. Az éttermi kiszolgálás nagyon profi és figyelmes, ahogy fogy az ital, vagy újratöltik, vagy rákérdeznek, hogy kér-e még a vendég. Minden étkezés elején jár a víz, a végén pedig a forró tea. Szinte minden étteremben látni a konyhát vagy a főszakácsot, személyesen győződnek meg a vendég elégedettségéről, mosolyognak, hajlonganak” – számolt be személyes tapasztalatairól Soós Bertalan.

 

  1. A rizs mindennek az alapja

A MAFF (Japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztériuma) 2015-ös adatai szerint a japánok évente 54,6 kilogramm rizst esznek fejenként. „Ez a szám nem megdöbbentő, ha figyelembe vesszük, hogy a japánok minden étkezéshez fogyasztanak rizst a legkülönbözőbb változatokban, még első számú sörüknek az Asahi Super Dry-nak is ez az egyik fő alkotóeleme” – mondta Maki Stevenson.

 

  1. A legkiválóbb és legfrissebb összetevők fontossága

Európában négy évszakot különböztetünk meg, ám Japánban több tucat, alapanyagokat is érintő szezon él a köztudatban. A japán szakácsok minden esetben az adott időszakra jellemző legkiválóbb hozzávalókat csempészik bele az ételekbe, és az elkészítésük, bemutatásuk is szerves része a kulináris élménynek. "A 72 mikroszezon legjobban a japán ünnepi étkezés, a kaiszeki során figyelhető meg. Ez tulajdonképpen az európai fine dining helyi változata, ahol a fogások és az alapanyagok használata is szigorú szabályokhoz kötődik. Ez a legmagasabb, legművészibb szintje a japán gasztronómiának" – mondta Jókuti András.

 

  1. Japán sörfogyasztás

Elsőre talán nem is gondolnánk, de Japán a világ élvonalába tartozik a sörfogyasztás tekintetében. Népszerűek a kézműves és az Asahi Super Dry-hoz hasonló lager típusú sörök is. „A japánok akkor is rendkívül körültekintőek és figyelmesek a vendéglátásban, ha alkoholfogyasztásról van szó: a sör például mindig megfelelően hideg, és a habja is tökéletes” – mondta Soós Bertalan.

 

 

Sajtókapcsolat

Tóth-Horváth Réka                                                                                         Bozsó Orsolya


Add a Twitter-hez | Add az iWiW-hez | Megosztás | Add a Startlaphoz | Add a Google Reader-hez

A portál ajánlata

Optimista kártya Holddiéta könyv Ezoterikus Kalendárium 2017 Újra lesz Szeminárium! Bármilyen rendezvényt felturbózunk! Jósnő, asztrológus, grafológus...
Ezoterikus kalendarium 2017
Szívből ajánljuk:
Privát szakács szolgáltatás
Válassz egy gyümölcsöt, ilyen a jellemed?
A bögre megmondja? Neked milyen van?
Te is megismerheted a jövődet! A horoszkópod tudja!
Olvass napi Tarot üzeneteket Bellától!


bekalabamacskahaja.blog.kulinarisvilag.hu
tandi.blog.kulinarisvilag.hu
konyhatundi.blog.kulinarisvilag.hu
delikat.blog.kulinarisvilag.hu
mrita.blog.kulinarisvilag.hu







KULINÁRISVILÁG


levelezési cím:
1085 Budapest, József krt. 55-57.

Felelős kiadó: Kelemen Tamás




© 2001-2005 Kulinárisvilág (offline)
© 2008 Kulinarisvilag.hu

Minden jog fenntartva!

A site használata az Kulinarisvilag.hu "adatvédelmi és - kezelési elvei és gyakorlata" dokumentum tudomásul vételével lehetséges.