

A Jin és Jang a két ellentétes pólusra utal, melyből a világ rendje előáll. A testünkben is meg kell teremteni e harmóniát, mégpedig a helyes ételválasztással.
A Jin étel jellemzően nőies, passzív, vizes, könnyű és édes, míg a Jang étel erőteljesebb, férfiasabb ízvilágot képvisel, nehéz, sós, savanyú ételeivel. A nyersanyagok olyanok, akár más földművelő kultúráknál, vagyis a magvak, kenyérfélék, tészták, hüvelyesek diófélék és gyümölcsök. Ezekhez társulhatnak a halak és a baromfi összetevők is, és olykor-olykor a marhahús is. Az évszakok is az ellentétpárokat képviselik, így ezért is fontos, hogy az időjárásnak megfelelően táplálkozzunk. A nyári meleg a Jang, míg a tél inkább a Jin-t képviseli, amikor a nehéz ételek fogyasztása ajánlott és kívánt is egyben. A nyári melegben hűsítő ételeket kellene enni, mint pl. gyümölcsöt és salátát és a minimumra csökkenteni a húsételek fogyasztását. A Jin-Jang harmónia megteremtése igen nagy figyelmet követel, ugyanakkor nem lehet egyik pillanatról a másikra szigorú szabályrendszer mellett bevezetni életünkbe. A zen a harmóniáról és az örömteliségről szól, vagyis figyelj a természet változásaira és alkalmazkodj ahhoz, amit a tested kíván!
Öt ízesítő, öt szín
Az öt ételkészítési módszer: a főzés, a roston sütés, az olajban sütés, a párolás és az ételek nyers tálalása.
Az öt szín: a zöld, a sárga, a vörös, a fehér és a fekete (melyhez a sötétszínű ételek, mint pl. a padlizsán is hozzátartozik).
Az öt ízesítő: a szójaszósz, a cukor, a só, az ecet és a fűszerek (leggyakrabban használtak: a szezámmag, a gyömbér, a vaszabi és a mustár).
Vásárlás évszakok szerint
Tavasz:
bab, répa, petrezselyem, retek, újburgonya, zöldbab, uborka, spárga, cukkíni, paradicsom
Nyár:
alma, bogyós gyümölcsök
brokkoli, karfiol, kukorica, padlizsán, saláta, zöldbab, vöröshagyma, vörös bab
Ősz:
alma, szőlő, gránátalma
cukkíni, futóbab, gyökérzöldségek, paraj, uborka, zeller
Tél:
növények, melyek tárolása a hideg hónapokban is lehetséges, hiszen ebben az időszakban nincs igazán friss összetevő a boltokban a külföldről érkezett zöldségeken és gyümölcsökön kívül.
burgonya, gyökeres zöldségek
alma
|
|
Megosztás |




