Bejelentkezés az oldalra



 Nem regisztráltál? Regisztrálj most!


A kávékedvelők a szívinfarktust is könnyebben megússzák

2009. április 21., kedd
Forrás: MTI

Az infarktus miatt kórházba kerülő betegek közül gyorsabban és jobb eséllyel hazamehetnek azok, akik rendszeresen és gyakran isznak kávét, mint azok, akik általában nem kávéznak.

A kávéfogyasztás hívei számára kellemes hírt a szívgyógyászat egyik vezető folyóirata, az American Heart Journal közölte. Azt a korábbi feltételezést, hogy a sok kávét ivó emberek gyakrabban kapnának szívinfarktust vagy szélütést, a tények nem igazolták. Az utóbbi években a megfelelően ellenőrzött vizsgálatok ismételten az ellenkezőjét bizonyították. Nők esetén a napi négy-öt kávé rendszeres megivása egyértelműen csökkenti az agyi katasztrófa kockázatát. A férfiaknál ezt a kedvező hatást nem sikerült igazolni, de a kávézásnak hátránya a férfiak körében sem volt.

Stockholmban 1992-1994 között végeztek tudományos megfigyeléseket a szívinfarktus miatt kórházba kerülő embereken. Ebben az időszakban 1369 személyt vittek be a szívgyógyászati osztályok sürgősségi részlegére. A kórtörténetben valamennyiük életmódjának, táplálkozásának részletes adatait leírták, így ezt is, hogy az utolsó 12 hónapban rendszeresen ittak-e kávét és milyen gyakran.

A betegek sorsát, egészségének alakulását egy évtizeden keresztül szorosan követték és most összesítették a vizsgálatok eredményeit. A résztvevőket aszerint csoportosították, hogy naponta átlagosan egy csésze kávénál kevesebbet fogyasztottak, 1-3 csészényit ittak, illetve kávéfogyasztásuk 3-5, 5-7, sőt 7 csészénél is több volt.

A szívinfarktus okozta halálozás lényegesen nagyobb volt azok között, akik nem ittak kávét, azokhoz képest, akik kávéztak.


Add a Twitter-hez | Add az iWiW-hez | Megosztás | Add a Startlaphoz | Add a Google Reader-hez

További cikkek


A portál ajánlata

Optimista kártya Holddiéta könyv Ezoterikus Kalendárium Farsang, bál, rendezvény jósnő nélkül? Elvarázsoljuk vendégeit!
Ajánlott lapok:


mrita.blog.kulinarisvilag.hu
bekalabamacskahaja.blog.kulinarisvilag.hu
bella.blog.kulinarisvilag.hu
lassuetel.blog.kulinarisvilag.hu
robull.blog.kulinarisvilag.hu







KULINÁRISVILÁG


levelezési cím:
1085 Budapest, József krt. 55-57.

Felelős kiadó: Kelemen Tamás




© 2001-2005 Kulinárisvilág (offline)
© 2008 Kulinarisvilag.hu

Minden jog fenntartva!

A site használata az Kulinarisvilag.hu "adatvédelmi és - kezelési elvei és gyakorlata" dokumentum tudomásul vételével lehetséges.