A légyölő galóca (Amanita muscaria) az osztatlan bazídiumú gombák (Homobasidiomycetes) osztályának a kalaposgombák (Agaricales) rendjéhez, ezen belül a galócafélék (Amanitaceae) családjához tartozó faj. Mérgező gomba.
Elterjedése
Magyarországon nem gyakori, de az északi országokban olykor tömegesen terem. Az erdélyi hegyekben is nagyon gyakori, ott ma is használják légyirtásra. A légyölő galóca főleg hegyvidékeken él. Nyíresekben, savanyú talajokon gyakori, fenyvesekben és lomberdőkben is előfordul.
Megjelenése
A légyölő galóca egész Európában a legismertebb gombák közé tartozik. Már messziről felismerhető szép piros vagy narancsszínű kalapjáról, amelyet többnyire fehér, pehelyszerű foltok borítanak. A lemezek mindvégig fehérek maradnak, sűrűn állnak, nincsenek a tönkhöz nőve. A tönk is fehér, és nagy, karéjos, ernyedten lelógó gallérral.
A légyölő galóca termőtesteit júliustól októberig hozza.
Élettani hatása
Méreganyaga az iboténsav és a muszkarin, muszkazon, muszkaridin, amelyek az idegrendszert támadják. Kis elfogyasztott mennyiség általában nem okoz halált, de károsítja a májat. Több termőtest elfogyasztása már halált okoz. A fogyasztás után 1/2 – 3 órával jelentkeznek a részegségszerű tünetek, majd a gyomor- és bélpanaszok.
A gombát papírra kenve légyölő anyagnak használták – innen ered a neve –, kis darabjait az északi népek sámánjai arra használták, hogy transzba essenek. Egyes feltételezések szerint az indiai Rigvédában szereplő rejtélyes ital, a szóma alkotórészéül is légyölő galóca szolgált, melyet megszárítottak, majd ghí-vel vagy tejjel dehidratálva kisajtoltak. Hérodotosz ír az amürgoszi szkítákról, akiket haumavarga (haoma-ivó) szakáknak nevez. A haoma egy révült állapotot előidéző ital volt, amelyet légyölő galócából készítettek.
|
|
Megosztás |
|
