
Ha a sok halon és zöldségen alapuló mediterrán étrendet választjuk, tovább élhetünk - állítják a Göteborgi Egyetemen található Sahlgrenska Akadémia kutatói.
A világszerte végzett kutatások már 1950 óta azt mutatták, hogy a magas hal- és zöldségfogyasztáson és kevés egyéb hús vagy állati eredetű étel - mint a tejtermékek - fogyasztásán alapuló mediterrán étrend kedvező hatással van a szervezetre.
A Sahlgrenska Akadémia kutató egy különleges, úgynevezett "H70" nevű tanulmány során negyven éven keresztül követték nyomon több ezer hetven éves göteborgi lakost. A kutatásban olyan hetvenévesek egészségi állapotát hasonlították össze, akik mediterrán étrenden éltek azokkal, akik nem, vagyis több húst és állati eredetű ételt fogyasztottak.
Az eredmények döbbenetesek voltak: akik a kutatók által egészségesebbek tartott étkezési elveket követték, 20 százalékkal nagyobb eséllyel éltek hosszú életet. "Ez azt jelenti, hogy azok az idős emberek, akik a mediterrán étrend szerint táplálkoztak, 2-3 évvel tovább élhettek" - fűzte hozzá Gianluca Tognon, az egyetem tudósa.
Ezeket az eredményeket erősíti meg három másik, még nem publikált tanulmány is. Az egyik Dániában, a másik Észak-Svédországban készült, a harmadik pedig gyermekeket vizsgált.
|
|
Megosztás |




