
Ez a cikk és a feltüntetett táblázat segíthet megállapítani, hogy milyen testalkattal rendelkezel valójában, s azt is, hogy a derekad szélessége arányos-e a magasságodhoz.
Ha túl sok súly gyülemlett fel a tested középső részén, akkor ún. alma testalkattal rendelkezel, mely egyben azt is jelenti, hogy hajlamosabb vagy a diabéteszes, valamint a szívvel és érrendszerrel kapcsolatos megbetegedések kialakulására.
Ha a súlyod a csípőd környékén csoportosodik össze, akkor ún. körte testalkattal rendelkezel. Ez az alak, az alma testalkattal egyetemben a túlsúlyosok csoportját gazdagítja, viszont ez az alak kevésbé jár együtt egészségügyi bántalmakkal, mint az az alma testalkatúaknál várható.
Az alábbi ábra segít még pontosabb képet kapni arról, hogy hajlamos vagy-e az egészségügyi gondok kialakulására a derekad szélessége és a magasságod arányának összefüggésében.

Ha igen erősen kidolgozott izmaid vannak (pl. sportoló vagy), előfordulhat, hogy az adataid alapján a túlsúlyosok kategóriájában találhatod magadat. Ha valójában csak nagyon kevés testzsírral rendelkezel és a testalkatod egészségesnek mondható, akkor azt vedd figyelembe!
Barna zóna - "Óvatosságra intünk!"
Ez azt jelenti, hogy „chili” testalkattal rendelkezel, ami nem vall éppen egészséges szervezetre, ezért kell vigyáznod és felszedned néhány kilót! Minden valószínűséggel túl vékony vagy, ami legalább ugyanolyan probléma, mint a jelentős túlsúly.
Zöld zóna - "OK"
Ha a táblázat ezen részén találod meg arányaidnak megfelelő testalkatodat, jó az esély arra, hogy normális, egészséges, „körte” testalkattal rendelkezel. Minden plusz zsír általában a derekad és a csípőd tájékán rakódik le, mely nem mondható ártalmasnak. Ezt a testarányt érdemes megtartani, s mindaddig, amíg a magasságod és a testsúlyod viszonyításában a zöld zónában vagy, minden rendben van.
Sárga zóna - "Óvatosságra intünk!"
Ebbe a zónába tartozni azt jelenti, hogy egyfajta „körte-alma” testalkattal rendelkezel, vagyis ügyelj rá, hogy ne szedj fel több extra kilót, főleg, ha leginkább a csípőd és a hasad tájékán rakódnak le ezek!
Piros zóna - "Baj van!"
Ez azt jelenti, hogy „alma” testalkattal bírsz, mely egyértelműen arra utal, hogy a felesleges zsírokat a hasad tájékán raktározza el a szervezeted, mely fokozza a szívbetegségek, a magas vérnyomás, a diabétesz és néhány rákos megbetegedés kialakulásának a veszélyét. Fontos, hogy tégy valamit a súlyvesztés érdekében, sürgősen!
|
|
Megosztás |




