Bejelentkezés az oldalra



 Nem regisztráltál? Regisztrálj most!


Most akkor árt vagy használ a kávé?

2011. április 21., csütörtök
Szerző: Kulináris Világ
Forrás: Medipress

A Stroke című folyóirat márciusi száma arról számol be, hogy svéd kutatók szerint azoknál a nőknél, akik legalább napi egy kávét isznak, akár huszonöt százalékkal is csökkenhet a stroke kockázata.

Azok a nők pedig, akik egyáltalán nem fogyasztanak kávét, lényegében nagyobb eséllyel vannak kitéve a stroke veszélyének.

Susanna Larsson, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója, a tanulmányt vezetője, így nyilatkozott: „A vizsgálataink – amely során  34 000-nél is több 49 és 83 év közötti nőt figyeltünk meg -  azt mutatták, hogy a napi egy-öt kávét elfogyasztók 22-25 százalékkal kisebb eséllyel vannak kitéve a stroke veszélyének, összehasonlítva azokkal, akik egynél is kevesebbet isznak. Vagyis már egész kevés kávé is pozitív hatással lehet a szervezetre.”

A megfigyelések eredményei akkor sem változtak, ha a kutatók egyéb tényezőket is figyelembe vettek, mint például a dohányzást, a testsúlyt, a cukorbetegséget, a magas vérnyomást vagy az alkoholfogyasztást. Dr. Larry B. Goldstein, a Duke Egyetem Stroke Központjának igazgatója szerint azonban az ilyen jellegű tanulmányokkal az a gond, hogy túl sok tényezőt hagynak figyelmen kívül, ráadásul a megfigyelések csupán a svéd népességre szorítkoznak.

Ugyanakkor, a rendszeres kávéfogyasztás és a stroke kockázatának csökkenése közötti összefüggésről már tavaly beszámoltak brit kutatók az Amerikai Stroke Szövetség konferenciáján. Akkor a Cambridge Egyetem által végzett vizsgálat 23000 férfi és nő bevonásával azt mutatta, hogy a kávéfogyasztók 27 százalékkal kisebb eséllyel kaptak stroke-ot. Korábban az Utrechti Orvosi Egyetem kutatói is megjelentettek egy online tanulmányt, amelyben több mint 37 000 hollandiai lakost figyeltek meg tizenhárom éven át, és ők is hasonló eredményekre jutottak.


Add a Twitter-hez | Add az iWiW-hez | Megosztás | Add a Startlaphoz | Add a Google Reader-hez

További cikkek


A portál ajánlata

Optimista kártya Holddiéta könyv Ezoterikus Kalendárium Farsang, bál, rendezvény jósnő nélkül? Elvarázsoljuk vendégeit!
Ajánlott lapok:


mrita.blog.kulinarisvilag.hu
bekalabamacskahaja.blog.kulinarisvilag.hu
bella.blog.kulinarisvilag.hu
lassuetel.blog.kulinarisvilag.hu
robull.blog.kulinarisvilag.hu







KULINÁRISVILÁG


levelezési cím:
1085 Budapest, József krt. 55-57.

Felelős kiadó: Kelemen Tamás




© 2001-2005 Kulinárisvilág (offline)
© 2008 Kulinarisvilag.hu

Minden jog fenntartva!

A site használata az Kulinarisvilag.hu "adatvédelmi és - kezelési elvei és gyakorlata" dokumentum tudomásul vételével lehetséges.