Bejelentkezés az oldalra



 Nem regisztráltál? Regisztrálj most!


Semmi baj a pluszkilókkal: a molettebbek tovább élnek

2009. július 6., hétfő
Forrás: MTI

A túlzott soványság nagyobb kockázatot jelent, mint az elhízás, és a negyvenéves koruk körül enyhén molett emberek élnek a legtovább - derült ki egy hosszú távú japán felmérés eredményéből.

A 40 éves koruk körül kissé túlsúlyos emberek hat-hét évvel tovább élnek, mint a nagyon soványak, akik még a kövérekhez képest is öt évvel rövidebb élettartamra számíthatnak. A felmérést a japán egészségügyi minisztérium kutatócsoportja végezte. Mintegy 50 ezer 40 és 79 év közötti ember életét követték nyomon tizenkét éven át a szakemberek.

"Úgy találtuk, hogy a sovány emberek kockázata a legnagyobb. Felmerült, hogy a soványak élete azért rövidebb, mert több közöttük a beteg vagy a dohányos, ám a különbség alig változott, amikor kiiktattuk ezeket a tényezőket" - mondta el a tanulmányban résztvevő Kurijama Szinicsi, az egyetem munkatársa.

A kutató hozzátette, hogy a túl vékony emberek rövidebb élettartamát egyes betegségekre, például a tüdőgyulladásra való nagyobb hajlamuk, valamint ereik sérülékenysége magyarázhatja. A szakember azonban hangsúlyozta: nem ajánlja, hogy az emberek annyit egyenek, amennyit akarnak. Inkább azt javasolja, hogy a normál testsúlyúak ne hízzanak, ám a túl soványak szedjenek fel pár kilót.

A tanulmány negyvenéves koruk körül négy súlycsoportba osztotta az embereket a BMI-index alapján. Ezt a számot úgy kapjuk meg, ha a kilogrammokban számított testtömeget elosztjuk a méterben számított testmagasság négyzetével. Normál testsúlyként vették figyelembe a 18,5 és 25 közötti BMI-értéket, a 25 és 30 közötti számított enyhe túlsúlynak, a 30 fölötti kövérnek.


Add a Twitter-hez | Add az iWiW-hez | Megosztás | Add a Startlaphoz | Add a Google Reader-hez

További cikkek


A portál ajánlata

Optimista kártya Holddiéta könyv Ezoterikus Kalendárium Farsang, bál, rendezvény jósnő nélkül? Elvarázsoljuk vendégeit!
Ajánlott lapok:


mrita.blog.kulinarisvilag.hu
bekalabamacskahaja.blog.kulinarisvilag.hu
bella.blog.kulinarisvilag.hu
lassuetel.blog.kulinarisvilag.hu
robull.blog.kulinarisvilag.hu







KULINÁRISVILÁG


levelezési cím:
1085 Budapest, József krt. 55-57.

Felelős kiadó: Kelemen Tamás




© 2001-2005 Kulinárisvilág (offline)
© 2008 Kulinarisvilag.hu

Minden jog fenntartva!

A site használata az Kulinarisvilag.hu "adatvédelmi és - kezelési elvei és gyakorlata" dokumentum tudomásul vételével lehetséges.