Szendvics történet

A szendvics két szelet kenyer közé közé ékelődő húst, sajtot, zöldségfélét, vagy netán lekvárt jelent. A szeleteket ízlés szerint vajjal, szendvicskrémmel, majonézzel, néhol mustárral vagy éppen olívaolajjal kenik meg.

Elkészítése nem igényel jelentős időt, sem főzést! Igazi gyorsételnek nevezhetjük, hisz hipp-hopp kész, néhány alapanyag, s két szelet kenyér összerakásából. Legfontosabb alapeleme a kenyér és a hús(féle).

A szendvicset régebben inkább tízóraira vagy uzsonnára fogyasztották, ma már ez a hagyomány "elavultnak" számít, hisz akár főétkezésként is beteljesíti szerepét. Mivel könnyű a súlya, kicsi helyet foglal, szállítása egyszerű, igen gyakori étel piknikeken és kirándulásokon. Idősek és fiatalok egyaránt kedvelik. Variációja végtelen.

Az első, ősi szendvics megalkotását a zsidó bölcsnek, Hillélnek tulajdonítják. A legenda szerint bárányhússal és fűszernövényekkel töltött maceszt készített a zsidó húsvét idején.

A XIV.-XV. században vastag kenyérszeleteket használtak tányérként. Az étkezés befejezése a kutyáknak vagy éppen a koldusoknak kedvezett. Ők kapták az étellel átitatott kenyereket. Majd nagyot változott a világ, ugyanis elérkezett a villa térhódítása, s a kézzel evés a koldusok jelképe lett.

A szendvics szó angol megfelelője: „sandwich”. A reform kor közeledtével, a XVIII. században jelent meg először írásban, Edward Gibbon történész és parlamenti képviselő naplójában. Olyasvalakiről nevezte el, akinek semmi köze nem volt a szendvics létrehozásához, annál inkább hódolt eme szenvedélynek. Ő volt az angol John Montagu, Sandwich negyedik grófja. A monda szerint azért róla, mert így nem kellett félbehagynia egy kártyapartit sem, uugyanis a keze nem lett zsíros az ételtől. Egy másik teória szerint az íróasztalánál töltött hosszú órákat nem szerette volna megszakítani az ebédlőben töltött idővel.