
A BBC Good Food magazinja a közelmúltban felmérést készített az amerikai lakosok körében: melyik az az étel, mely bár egészséges legyen is, de mégis a legkevésbé fogyasztják szívesen?
Természetesen vannak ételek, melyeket magunktól is könnyen a skála elejére helyeznénk, mint pl. a tofut is, mely az egészséges életmódot hirdetők győzködése ellenére nem éppen ízlik úgy, mint a sajt, vagy akár a hús. Vannak meglepetések is persze, mint a kelbimbó, mely a lista 20. helyét foglalja el az undok ételek listáján.
A nyúlhús valószínű nemcsak amiatt került felsorolásra, mert annyira jellegzetes illata van, hanem mert a kis szőrös állatok amúgy igen helyes kis élőlények.
Az étkezési szakértők szerint azért utálják sokan a zöldségféléket inkább, mivel alapvetően édesszájúaknak születtünk és ösztönösen elutasítjuk a savanyú, keserű ízeket. Ez olyasmi, mint egyfajta önvédelem a mérgező ételek ellen.
Persze bizonyos ételek elutasításában szerepet játszanak az előzetes tapasztalatok is. Ha mondjuk az iskolában lekényszerítették a torkodon a káposztát, akkor valószínűleg egész életedben emlegetni fogod az élményt! Közrejátszik az is, hogy fontos számunkra, honnan is jön az az étel a tányérunkra, - hisz ronda küllemű állatok húsát kevésbé szívesen fogyasztjuk el.
A 20 legjobban utált étel, nem sorrendben a következő:
1, pacal
2, csiga
3, kagyló
4, zselatin
5, tintahal
6, kocsonya
7, tápióka
8, tofu
9, nyúl
10, aszpik
11, löncshús
12, gomba
13, kelbimbó
14, vese
15, máj
16, kék sajt
17, sertészsír
18, fekete retek
19, spenót
20, osztriga
|
|
Megosztás |




