
Apró kis konyhai boszorkány trükkök azoknak, akik szeretnék felpezsdíteni szerelmesük hamvadó vágyait, netán saját vérük is pezsdítésre vár.
Egy ínycsiklandó kávé, forró csoki vagy kakaó, netán mentatea mellett elfogyasztva a siker garantál. Figyelem, a kérdéses italok is serkentőleg hatnak érzékeinkre!
Nézzük a hozzávalókat:
Hosszú éjszakára készülünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a búza erőt adó tulajdonságait. Olyan gazdag alkotóelemekben, hogy a szervezet kibillent energia háztartását remekül helyre állítja, oldja a szorongást, görcsoldó hatással bír, így kiiktatja életünkből mindazokat a zavaró tényezőket, amelyek károsan befolyásolják libidónkat.
Fahéj és szegfűszeg megtalálható minden háziasszony fűszeres polcán.
Fahéjat már időszámításunk előtt 2700-ban használt Szen-Csuk császár, de megjelenik az Énekek Énekében is, az pedig még ma is alapmű. Anélkül izgatja a nemi szervekhez kapcsolható mirigyeket, hogy veszélyesen doppingolná azokat. A kínaiak szerint izgatja a méhet, de erősíti a mellékvesét is. Izgató hatást vált ki az „élet kapujára” is, 2008-as jelentésében az ondósejtekre. Gyorsan méregtelenít, hiszen úgy izzaszt meg, hogy közben a baktériumok szaporodására gátlón hat a hónaljban, így a kellemetlen szagú verítékezés messze kerül majd benneteket.
A szegfűszeg a hímvesszőt reflexszerűen duzzasztja meg, ezáltal közvetlen előidézője a nagyfokú nemi vágynak. Már egy csepp szegfűszeg illóolaj is hatásos lehet a nyakadon lüktető érre cseppentve, s nem mellesleg megemlíteném, hogy fogfájás esetén azonnali enyhülést ad, akár kockacukorra csepegtetve, maximum 2-3 cseppet – utána más gondod lesz, jó, ha kéznél van egy megértő társ, aki enyhíti majd tüneteidet.
Tételezzük fel, hogy egészséged rendben van, napjaitok súrlódás nélküliek, de valahogyan más minden. Összeszoktatok, remekül megértitek egymást, teszitek a dolgotokat, csak éppen valami hiányzik. Nem árt kezünkbe venni az irányítást, modern nők lévén, nem fakanállal, hanem egy konyhai robotgép segítségével.
Nincs más teendőnk, mint összeállítani egy gyors bögrés süteményt, az éppen aktuális idénygyümölccsel! 10 perc alatt elkészíthető, 30-40 perc alatt kisül. Hazatérő lovagunk már a kapuban érezni fogja, hogy vártunk rá, így könnyedén elcsavarhatjuk ajtónkon beszimatoló fejét.
A recept, mely kipróbált, bevált és hatásos, de csak akkor hoz megfelelő eredményt, ha ugyanazt a mércét használod minden merítéshez:
2 bögre liszt
1 ½ bögre cukor
1 bögre tej
2 db tojás
1 csomag sütőpor
2 evőkanál kakaópor
2 evőkanál olvasztott zsír
csipetnyi őrölt szegfűszeg
mokkáskanálnyi őrölt fahéj
sütőpapír
Ne ijedj meg, nem kell habot verned és keménységi vizsgálatnak alávetned, a süteményt biztosan nem, de mást sem, majd a süti dolgozik helyetted…
Fogod a robotgéped keverőtálját és beleöntöd a tejet, lassan elindíthatod a keverőkart, alapfokozaton. Közben gondolj kedvesedre. Elosztva a folyadék tetejére szórod a sütőporral elkevert lisztet, a cukrot és a kakaóport. Ne ijedj meg, furcsa színű és állagú masszát fogsz kapni. Addig szoktam lassan, 1-2-es fokozaton kavarni, amíg egyöntetűen sima nem lesz. Ekkor a két tojás következik, amit egy pohárban javaslok felütni, verni továbbra sem kell, egyszerűen hozzáadod a masszádhoz, ami továbbra is lassan kavarodik a robotkartól. Amint az egész tojást összedolgoztad és már nem különül el a süteményed tésztájától, beleszórhatod a fűszereket. Ne csábulj el, a megadott mennyiség bőven elegendő lesz, az íze, illata pont megfelelően vérpezsdítő és csábító. Az olvasztott zsírt is belekanalazod a tésztába.
Fogsz egy kb. 25x35-40 cm-es tepsit, amit kibélelsz sütőpapírral. Semmi fakszni, sem zsíroznod, sem lisztezned nem kell így. Majd ha kisült, óvatosan lehúzod a tésztáról.
A papírra öntöd a tésztát és belerakosgatod a gyümölcsöket. Azért a végén, hogy ne süllyedjen le az aljára. Ha mégis ott kötne ki, semmi vész, fogd rá, hogy így akartad eredetileg is!
Előfordulhat, hogy a papírt nem tudod szépen leszedni a sütid aljáról, aminek rengeteg oka lehet, de én itt most gyakorlati tanácsot akarok adni Neked, nem problémákat gyártani…
Vedd elő a dugi-csokidat… Forró víz fölött egy edényben felolvasztod, mindig csak annyi vizet teszel hozzá, hogy folyékony legyen. A kézzel szétszaggatott sütit belehalmozod egy mély desszertes tányérba, fagyi kehelybe, és leöntöd a csokival. Ha hűtőbe teszed, szépen rá is dermed. Senki nem fogja megmondani, hogy Te igazából szeletelni akartad!
Mellé meleg menta teát vagy citromfű teát kínálj. Ne hideget, ne kelljen vért elvonnia más testrészektől a meglepetésednek, mert oda a romantika… Legjobb, ha friss hajtásvéget tudsz forró vízben kiáztatni. Íze fergeteges, hatását pedig majd meglátod.
|
|
Megosztás |




