Bejelentkezés az oldalra



 Nem regisztráltál? Regisztrálj most!


Volt vagy van válság?

Volt vagy van válság a hazai kávépiacon?

2010. március 11., csütörtök
Szerző: Sajtóinformáció
Forrás: Valdo Café

A Valdo Café a világ kávétermelésének trendjét hasonlította össze saját hazai piacon szerzett tapasztalataival. Alapjában véve úgy tűnik, a világ kávétermelése folyamatosan nő, a hazai piac pedig követi azt, bár mindkettő enyhe gyengülést mutatott az elmúlt évben, és ezen a területen hatott illetve hat a gazdasági válság.

Zöld vonallal jelöltük az évenkénti termelést, piros vonallal pedig a világ termelésének trendjét.

A táblázat szerint bár a 2009-es év a válságnak köszönhetően 3,5 százalékos visszaesést mutat 2008 hoz képest, a termelés trendje folyamatosan emelkedik. Fontos azt is megemlíteni, hogy ez kevesebb, mint a fele a 2006-ról 2007-re történő 7,6 százalékos visszaesésnek, amikor nem volt gazdasági világválság. 2004 és 2009 között 6% ot emelkedett a világ kávétermelése, tehát 1,2% az éves átlag emelkedés.


A Valdo vezetője a következően kommentálta a helyzetet hazánkban: „Úgy látom egyre inkább az olcsóbb termékekre állnak át az emberek, kényszerpályán vannak. Visszafogják költéseiket, megnézik, hogy mi mennyibe kerül. Az irodákban is egyre több az olcsóbb bolti kávé, és a vendéglátó egységek helyett egyre többen kávéznak otthon. Ezért kevés vendéglátós gondolkodik előre öt-tíz évre, és egyre több helyen az ár az elsődleges szempont.
Gyártók is látják ezt, így egyre több olcsó és gazdaságos gép jelenik meg a piacon. Természetesen mi is követjük ezeket a trendeket és próbálunk olyan gépeket tervezni és új konstrukciókat kidolgozni, mellyel segíthetjük ügyfeleinket ebben a nehéz helyzetben.

Reményeink szerint a következő másfél két év alatt letisztul kicsit a kávégépes piac, és újra növekedésnek indul a fogyasztás, amint az elmúlt 5 év globális trendje is mutatja. - tette hozzá Kaszás László.
 


Add a Twitter-hez | Add az iWiW-hez | Megosztás | Add a Startlaphoz | Add a Google Reader-hez

További cikkek







KULINÁRISVILÁG


levelezési cím:
1085 Budapest, József krt. 55-57.

információ szolgáltatásainkról:
06 (70) 311 61 25

Felelős kiadó: Kelemen Tamás




© 2001-2005 Kulinárisvilág (offline)
© 2008 Kulinarisvilag.hu

Minden jog fenntartva!

A site használata az Kulinarisvilag.hu "adatvédelmi és - kezelési elvei és gyakorlata" dokumentum tudomásul vételével lehetséges.