
Mikor Franciaország vesztett Anglia ellen a 2012-es Olimpia rendezési jogáért vívott küzdelemben, így inzultálta az ellenfelét:
"Az egyetlen, amit valaha is tettetek az európai mezőgazdaságért, az mindössze néhány beteg tehén volt. Nem tudunk megbízni olyan emberekben, akiknek ilyen rossz ételeik vannak. Finnország után Angliának vannak a legszörnyűbb ennivalói."
A végén persze Anglia nevetett utoljára, mikor megnyerte a szavazást. Ezek után nem volt más hátra, mint fejleszteni az angol konyhakultúrát. Ha néha szoktál utazgatni, akkor bizonyára azt is tudod, hogy Anglia mára a világ legkülönlegesebb éttermeinek az otthona. Az az idő, mikor az angol ételeket ócsárolták, már rég a ködbe veszett.
Az igazság az, hogy számos angol szakács hasznot húz a globalizáció erejéből, elég, ha csak Gordon Ramsay-t, Fergus Henderson-t, vagy Pierre Gagnaire-t említjük, akik az angol ételeket igazi világklasszissá varázsolták. Na és persze jócskán hozzájárultak ahhoz is, hogy az angol éttermek szinte aranyban mérik a fogásaik árát. Gagnaire éttermében egy fogás, egy pohár borral eléri a 101 £ (kb. 37.000 Ft)-t és ha még hozzátesszük a borravalót és esetleg még egy pohár italt is, lazán kipengetünk majd 400 £-t is.
Lássuk hát a legdrágább éttermek listáját!
Természetesen nemcsak Londonban vannak luxus éttermek, melyek árlistája az egekbe szökik. A különleges francia konyha is magas árakkal számol, nem is szólva néhány más nagyvárosról, mint Isztambul, vagy Új- Delhi, sőt Tokyo is. A tokyoi Aragawa étterem szerepel toplistánk élén, ahol egy átlagos ebéd mintegy 277 $ (kb. 49.000 Ft)-ba kerül.
Athéntól Zürichig a magas keresethez igazodva a szolgáltatások ára is arányosan nagy. Itt találunk drága éttermeket és persze a nagyon tehetősek számára méregdrága éttermeket is.
A párizsi Nemzetközi Hotel & Étterem Szervezet egyik képviselője, David Mc Millan szerint " Az átlag nemzetközi fogyasztó gyakrabban jár el éttermekbe az utóbbi időkben. Az igazán jó éttermek megjelenésével természetesen az árak is emelkedtek, de még elérhető szintre, így mindenki megengedheti magának, hogy néha-néha egyen egy jót egy étteremben."
A felmérések szerint évről évre nő azok száma, akik többet költenek az étkezésükre, mint korábban. Nem is csoda, hogy nő az éttermek száma az egész világon. Az amerikai és az angol piac már igen fejlett, azonban az ausztrál, a kínai és a dél-afrikai piac még igencsak gyerekcipőben jár. Bár az igény megvan rá, hogy az emberek étterembe járjanak, viszont a színvonal még nem teljesen felel meg a más országokban már fejlettebb étteremkultúrának. A piackutatások szerint az éttermek évi bevétele eléri a 1,5-2 trillió $-t is. Ebből az USA mintegy 500 trillió $-t tudhat magáénak. Itt az ideje, hogy más országok is felzárkózzanak, nem igaz?
1. Tokyo, Aragawa
277 $
Igen híres a kézzel etetett marhafarmjáról, mely állatok húsa szinte szétolvad a szájban. A húst kizárólag mustárral és borssal szolgálják fel.
2. Párizs, Arpége
211 $
Az étterem séfje és tulajdonosa Alain Passard, aki a zöldségkészítést igazi művészetté formálta. Bár a franciák lázadnak az egyre magasabb árak miatt, de a külföldiek szinte rajonganak az étterem kifinomult kínálatáért. Az ételek rendkívül design-orientáltak, a zöldségek dominálnak a fogásokban.
3. Toronto, Eigensinn Farm
213 $
Torontótól 2 órányira található ez a legendás farm, mely önállóan látja el az étterem konyháját. Egy 8 fogásos menü 213 $-ba kerül, azonban az egyedülálló élmény miatt megéri az árát.
4. London, Sketch-The Lecture Room and Library
176 $
Az étterem séfje Pierre Gagaire, eredetileg algériai restaurátor, igazi kreatív környezetet teremtett a különleges étteremben London egyik legimpozánsabb negyedében. Az étterem az új francia vonallal hódít, mellyel természetesen kiérdemelte a Michelin-csillagot is.
5. Zürich, Petermann's Kunststuben
151 $
Az étteremben egy normál 6 fogásos menü (bor nélkül) langusztás cukkinivel índít például, azután gombaleves következik és némi tök chutney. A desszerteket hétről hétre cserélik, bár egy egyedi ízvilágú ananászos édesség igen kedvelt fogás. A vezető séf, Rico Zandonella tudásával híressé tette magát és az éttermet egész Európában, mivel itt nem csak az ételek, hanem a kiszolgálás is minőségi.
6. Sydney, Tetsuya's Restaurant
113 $
Az étterem várólistájára legalább egy hónappal a látogatás előtt kell feliratkozni. A 10 fogásos francia-japán menüsor jócskán megéri az árát. A menü folyamatosan változik, így biztos lehetsz benne, hogy nem fogsz csalódni a sokoldalúságban. Vannak azonban klasszikusok, mint például a gazpacho, vagy a paradicsomszorbet, melyek örök kedvencek, ezért az állandó választék részei.
7. Berlin, Vitrum
118 $
A 63 fős étterem dekorációja a muránói üveg, a fekete gyarmati stílus és némi velencei villa csodálatos ötvözete. A menü az olasz konyha által befolyásolt, és Thomas Kellerman séf egy különleges titkot is rejteget a hal készítésről. Látogass el az étterembe és fejtsd meg a rejtélyt!
8. Bécs, Steirereck
114 $
Az étterem borospincéje 35.000 üveggel dicsekedhet, és saját kenyerük is Európa-szerte ismertté és híressé vált, nem is beszélve saját készítésű sorbetjükről, mely már egyedül ok lehet rá, hogy ellátogassunk Bécsbe!
9. Amszterdam, Yamazato
108 $
A híres japán étterem Amszterdamban csakis a tehetősekre számít a vendégei közül, bár az is igaz, hogy van esélyed a választásra. A 7 fogásos menü 108 $-ba kerül személyenként, de vannak más választható menük is, melyek akár még "olcsónak" is mondhatóak. Sushit például már 30 $-ért is választhatunk.
10. Madrid, Zalacaín
108 $
A 3 fogásos menü a Zalacaínban fejenként 108 $-ba kerül, de a különleges kiszolgálás miatt minden centet megér. Az étterem 1973 óta működik, a spanyol konyha remekeit modern praktikákkal ötvözi, ami miatt igencsak kedvelt mind a férfiak, mint a nők körében.
10+1. Brüsszel, Bruneau
90 $
Az étterem különleges hangulata egy romantikus kerttel egészül ki, ahol nyáron fogadják a vendégeket. Egyedi ízvilágának egyik büszkesége a trüffellel töltött csirke. Egy 4 fogásos menü ára borral 162 $ körül mozog.
|
|
Megosztás |




