Bejelentkezés az oldalra



 Nem regisztráltál? Regisztrálj most!


Zöld tea: gyógyszer vagy sem?

2010. február 27., szombat
Forrás: MTI

Azoknak a kínai nőknek, akik fiatal koruktól kezdve rendszeresen ittak zöld teát, ritkábban és később lett emlőrákjuk, mint azoknak, akik nem teáztak - derült ki az Annals of Epidemiology folyóiratban közölt tanulmányból.

A különböző teaváltozatokból a zöld teának tulajdonítják a legtöbb gyógyító hatást. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hivatal, az FDA eddig hat alkalommal kapott olyan kérelmet, hogy járuljon hozzá a zöld tea gyógyszerré nyilvánításához, de az ügynökség ezt még nem látta indokoltnak.

Pedig már a legkorszerűbb módszerekkel is kimutatták, hogy a zöld teában igen sok az antioxidáns anyag. Az emberi sejtek az öregedés, betegség során főleg azért mennek tönkre, mert oxidálódnak, vagyis rozsdásodnak - az antioxidáns vegyületek ezt a káros, kóros folyamatot gátolják.

A legkülönbözőbb rosszindulatú daganatos betegségek kifejlődésével kapcsolatban találtak olyan adatokat, amelyek szerint a teázás, különösen a zöld tea gyakori fogyasztása csökkenti a rákos folyamatok kockázatát. Több szakértő szerint a távol-keleti országokban, Japánban és Kínában a zöld tea rendszeres ivása magyarázza, hogy a rosszindulatú daganatok ritkábban fordulnak elő, mint például Európában.

Két éve a zöld tea egyik antioxidáns összetevőjét vizsgálták nőstény egereken. Az EGCG rövidítéssel jelzett anyag igen hatásosan gátolta az emlőrák növekedését, mert akadályozta a daganatsejtek szaporodását és új vérerek kifejlődését, amelyek lehetővé tették volna a daganat kiterebélyesedését.

Most olyan vizsgálat eredményeit ismertették, amely csaknem 75 000 kínai nő megfigyelésén alapult. A tanulmány 1996-ban Sanghajban indult, és éveken keresztül gyűjtötték a legfontosabb betegségekre vonatkozó adatokat. Kiderült, hogy a vizsgálat alanyainak életkora és az emlőrák kezdete között fontos összefüggés van.

Azokban a nőkben, akik 25 éves koruk előtt fogyasztani kezdték a zöld teát, a változó kor előtt ritkán következett be emlőrák. Azoknál viszont, akik idősebb korban szoktak rá a teára, ellenkező előjelű kapcsolatot észleltek.

A kutatók szerint az, hogy a zöld tea rendszeres ivása esetén az emlőrák ritkábban fordul elő, még további vizsgálatokat igényel.


Add a Twitter-hez | Add az iWiW-hez | Megosztás | Add a Startlaphoz | Add a Google Reader-hez

A portál ajánlata

Optimista kártya Holddiéta könyv Ezoterikus Kalendárium Farsang, bál, rendezvény jósnő nélkül? Elvarázsoljuk vendégeit!
Ajánlott lapok:


mrita.blog.kulinarisvilag.hu
bekalabamacskahaja.blog.kulinarisvilag.hu
bella.blog.kulinarisvilag.hu
lassuetel.blog.kulinarisvilag.hu
robull.blog.kulinarisvilag.hu







KULINÁRISVILÁG


levelezési cím:
1085 Budapest, József krt. 55-57.

Felelős kiadó: Kelemen Tamás




© 2001-2005 Kulinárisvilág (offline)
© 2008 Kulinarisvilag.hu

Minden jog fenntartva!

A site használata az Kulinarisvilag.hu "adatvédelmi és - kezelési elvei és gyakorlata" dokumentum tudomásul vételével lehetséges.