
Kiváló ötlet ilyen aprósüti készítése, ugyanis vendégváró falatkák mellett fára is aggatható.
A Rama-t, a cukrot, a sütőport keverjük össze egy nagy tálban, majd adjuk hozzá a lisztet, a tojást és mandulaaromát. Felezzük meg, majd mindkét adagot nyújtsuk ki vékonyra. Tegyük be a hűtőbe egy tálcán, kb. 4 órára.
Melegítsük elő a sütőt a 250 fokon. Amíg a sütő bemelegszik szaggassuk ki a tésztát. Ha nincs angyal formánk, egy szív alakú formázó segítségével is szép dolgot készíthetünk: A szív keskeny csücskénél vágjuk be a tésztát a szív 1/3-áig, majd kissé húzzuk szét. A szívek két szárnyát mandula szirmokkal díszítsük, egy kevés olvasztott cukorral rögzítsük rá, majd 8-10 percig süssük, amíg szélei aranybarnák lesznek.
Tipp: bármilyen krémmel vékonyan megkenhető, ha kihűlt.
|
|
Megosztás |




