

Borban az igazság! És a körte, amelyet előzőleg aszalt szilvával töltöttünk meg. A végeredmény? Magáért beszél, vessünk csak egy pillantást a képre…
Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius-fokra. Vékonyan hámozzuk meg a körtéket, és konyhai segédeszköz segítségével alulról vágjuk ki a magházát. Kicsit tágíthatunk a lukon, ha akarunk, de nem feltétlen muszáj. Egy serpenyőbe öntsünk 3 dl vörösbort, majd tegyük bele a cukrot, a fűszereket, és kevergessük addig, amíg el felolvad a cukor. Hagyjuk, hadd rotyogjon még, egészen addig, amíg egy kicsit sűrűbb lesz. Töltsük meg a körték belsejét a szilvával, majd a fűszeres bort öntsük a tepsibe. Ebbe mennek a körték, majd toljuk a sütőbe. Néha-néha azért nézzünk rájuk, és locsolgassuk meg a lével a körtét. 25 perc, és kész! Pakoljuk a körtéket tányérra, majd locsoljuk meg a levével. Ember legyen a talpán, aki ellen tud ennek állni!
|
|
Megosztás |




