

Ezt a receptet anyóspajtitól kaptam, és nagyon nagy sikert aratott. Nem rosszindulatból, de azért pár dolgon változtattam…
Mossuk meg a bárányhúst, sózzuk, borsozzuk, majd mindkét oldalát forgassuk meg egy kis lisztbe. Tegyük félre.
A paradicsomokat mossuk, majd skalpoljuk meg! A nagyobb alsó részét tegyük az előmelegített sütőbe, és süssük meg. (Ha nem szeretnénk sütőnkben szénné égett „eredményt”, ne menjünk messzire, mert a paradicsomok hamar megsülnek.)
Egy kis tálba keverjük össze az aprított mandulát, a fokhagymát és a petrezselymet. Serpenyőben olvasszuk fel a Rama-t és tegyük bele a fokhagymás keverékünket, majd adjuk hozzá a zsemlemorzsát, egy csipet sót és borsót. Alaposan keverjük össze, majd ebbe a masszába hempergessük meg a lisztes báránykánkat. Serpenyőbe süssük szép aranybarnára a húst, majd tegyük tányérokra. Tálaljuk mellé a sült paradicsomot, amit meghintünk petrezselyemmel és egy kis maradék mandulával.
|
|
Megosztás |




