Bejelentkezés az oldalra



 Nem regisztráltál? Regisztrálj most!


Brassói libamell - Libatour 2009. II. helyezett

Szerző: Kránitz László
Forrás: Skanzen - Libatour

  1. hány főre szól a recept: 4 fő
  2. elkészítés nehézsége: közepesen nehéz
  3. elkészítés ideje: 1 óra 15 perc
  4. árkategória: 3.000 - 5.000 között

Kié az év második legjobb libareceptje? A Libatour idei díjazott receptje ez, próbáld ki Te is!

Hozzávalók

  1. 1 kg libamell
  2. 15 dkg füstölt szalonna
  3. 1 nagyobb fej vöröshagyma
  4. 2 gerezd fokhagyma
  5. 50 dkg savanyú káposzta
  6. 50 dkg burgonya
  7. 1 kiskanál pirospaprika
  8. 2 dl tejföl
  9. ízlés szerint só

Öt deka szalonnát apró kockákra vágunk, kiolvasztjuk, és megpirítjuk rajta az apróra vágott vöröshagymát. Ebben a zsírban sütjük át a lebőrözött kicsontozott, fél centi vastag felszeletelt libamellet is. Vigyázzunk, ne pirítsuk meg, csak fehéredésig hagyjuk a tűzön. Ekkor meghintjük a pirospaprikával, egy kevés vízzel felöntjük, és a fokhagymagerezdekkel meg sóval ízesítjük. Fedő alatt, kis lángon puhára pároljuk. Közben egy másik edényben megfőzzük a káposztát egy harmadikban pedig héjában a burgonyát, amit utána meghámozunk, és karikára vágjuk.
Egy mély tűzálló tálat kibélelünk a maradék vékonyan felszeletelt szalonnával, és az aljára terítjük a burgonyát. Erre kerül az alaposan lecsepegtetett, sőt kinyomkodott káposzta, majd a puha hússzeletek. A pecsenye levét a tejföllel elkeverjük, és a lerakott húsra öntve az egészet kb. fél óráig sütjük.



Add a Twitter-hez | Add az iWiW-hez | Megosztás | Add a Startlaphoz | Add a Google Reader-hez

Nyomtatás


További cikkek & receptek


Ajánlott lapok:


mrita.blog.kulinarisvilag.hu
bekalabamacskahaja.blog.kulinarisvilag.hu
bella.blog.kulinarisvilag.hu
lassuetel.blog.kulinarisvilag.hu
robull.blog.kulinarisvilag.hu







KULINÁRISVILÁG


levelezési cím:
1085 Budapest, József krt. 55-57.

Felelős kiadó: Kelemen Tamás




© 2001-2005 Kulinárisvilág (offline)
© 2008 Kulinarisvilag.hu

Minden jog fenntartva!

A site használata az Kulinarisvilag.hu "adatvédelmi és - kezelési elvei és gyakorlata" dokumentum tudomásul vételével lehetséges.