
Ha van túrógombóc, miért is ne lehetne csirkegombóc? Húsimádóknak tökéletes választás ez a könnyen és egyszerűen elkészíthető húsos fogás, amit finom paradicsomszósszal tálalhatunk.
Kezdjük a hagymákkal! Pucolás után, jól szellőző helyiségben reszeljük le a fokhagymát és a vöröshagymát is. Tegyük egy tálba, majd keverjük bele a tojást, a megmosott és lecsepegtetett rizst és a csirkemellet is. Sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint, majd gyúrjunk gombócokat belőle. Forrósítsunk fel egy lábos sós vizet, majd tegyük bele a gombócainkat, és főzzük meg őket. Amíg puhulnak, addig vegyük elő a paradicsomot és szabadítsuk meg a héjától (tegyük pár percre forró vízbe, így utána könnyedén le tudjuk azt húzni). Vágjuk apróra, majd serpenyőben kevés olajon pároljuk meg úgy, hogy megcukrozzuk, megsózzuk és a finomra vágott bazsalikommal is meghintjük. Ha már puha, botmixerrel pépesítsük, tegyük bele a lecsepegtetett gombócokat, keverjük össze, és szedjük tányérokra. Bazsalikomlevéllel díszítve tálaljuk.
|
|
Megosztás |




