
Ez az a torta, aminek még a kezdő háziasszonyok is bátran nekivághatnak. Tuti sikerülni fog, tuti jól fog kinézni, és az is tuti, hogy nagy sikere lesz.
180 Celsius-fokra melegítsük elő a sütőt. Kenjünk ki egy 23 centi átmérőjű tortaformát. Amíg melegszik a sütő, olvasszuk fel a Rama-t és a csokoládét (vízgőz felett, vagy mikróba), majd alaposan keverjük össze. Kicsit hűtsük le, majd tegyük bele a tojást, a cukrot és a vaníliát. Keverjük össze, majd tegyük bele a lisztet és a diót is. A kapott masszát öntsük a sütőformába és mehet a sütőbe. Körülbelül 30 perc és kész is. Tegyük félre, hogy kihűljön egy kicsit, és csak utána vegyük ki a formából. A mázhoz olvasszuk fel a csokoládét és a Rama-t (szintén mikróba vagy vízgőz felett), majd alaposan keverjük össze a cukorral és a vízzel, majd főzzük egy kis ideig. Ha kész, öntsük a tortára, és simítsuk el. Éljük ki kreativitásunk, és díszítsük kedvünk szerint, akár rolóval, akár dióval.
|
|
Megosztás |




