

Ha már azok a szerencsétlen munkások órákat töltöttek azzal, hogy a tealeveleket gondosan szétválogassák, a minimum, hogy nem hagyom veszendőbe menni egy filterét se. Mazochisták nyáron fogyasszanak forró teát belőle, mi pedig csináljunk egy isteni és hűsítő fagylaltot.
Nos, kezdés előtt, legelőször is győződjünk meg arról, hogy minden hozzávalót beszereztünk. Ha a válasz igen, indulhatunk! (Ha nem, akkor nyomás a közért.)
Egy edényben melegítsük meg a tejet, majd amikor elérte a szobahőmérsékletet, tegyük bele a teafiltereket. Fedjük le, és egy órára rakjuk félre. Ha már kiáztatták magukat a filterek, persona non grata minősítést kapnak, és irányítsuk a szemetes felé őket. A tojássárgájákat egy külön tálban alaposan keverjük össze, majd fokozatosan adjuk hozzá a tejes-teás keverékünket. Keverjük össze. Ha már kellően összeelegyedtek, mehet egy serpenyőbe, ahol egy kicsit alágyújtunk nekik (de csak közepes hőfokra). Melegítsük addig, amíg egy kicsit besűrűsödik. A megfelelő állag elérése után hűtsük le, majd mehet egy fagyálló edénybe a mélyhűtőbe, ahol a fagyás során azért egyszer-kétszer tekintsük és kevergessünk meg. Ha valakinek van fagyigépe, könnyebb a dolga…
kép: Mac & Cheese
|
|
Megosztás |




