

Miután nemrégen már törölték a koleszterinnövelő étkek feketelistájáról a tojást, nyugodtan fogyaszthatja bárki. Akár reggelire, akár vacsira tökéletes választás, mert könnyű, laktató és természetesen percek alatt összedobható.
Egy kisebb tálba tegyük bele a tojást, fehérjét és a sárgáját is, valamint a sót, a majoránnát és a borsot. Alaposan keverjük össze, de úgy istenigazából, jó habosra, mint amilyen néha a szomszéd szája. Egy felforrósított serpenyőbe spricceljünk mindenhova egy kevés olajat, majd öntsük bele a felvert tojásunkat, és alacsony hőfokon süssük addig, amíg az alja megszilárdul. Ha már a szélét fel tudjuk emelni, fordítsuk meg, és süssük a másik felét is, de azt csak egy kicsit, éppen csak addig, amíg szilád állagú lesz a tojás. Amint ez megtörtént, már jó úton haladunk, és elméletileg alkotásunk már kezd omlett formát felvenni. Keverjük össze a salsa szószt, az apróra vágott gombát és a sajtot. Tegyük a közepére és egyenletesen oszlassuk el rajta, majd az omlett egyik felét felemelve takarjuk be őket. Így süssük továbbra is alacsony hőfokon körülbelül 10 percig, majd fordítsuk meg, és folytassuk további 10 percig a sütést. Ha kész, óvatosan emeljük ki egy tányérra, szórjuk meg egy kis karikákra vágott hagymával és kívánjunk jó étvágyat!
|
|
Megosztás |




