

A Rák szülötte roppant szeszélyes élőlénye Földünknek. E finomsággal kedvébe járhatunk, ha éppen madarat lehet vele fogatni a boldogságtól, de akkor is tökéletesen eszközként használhatjuk, amikor éppen a mély, sötét depiből kell kirángatni.
Keverjük habosra a cukrot és a Rama-t, majd öntsük hozzá a juharszirupot és a vaníliát. Édességimádó szakácsok azonnal csillapítsák bélbolyhaik mozgolódását, mert különben nem fognak a reci végére érni. Az ízletes-illatos masszánkba keverjük bele a lisztet úgy, hogy csomómentes legyen, majd mehet bele a mogyoró. A massza ekkor változik tésztává, hogy körülbelül 4 cm-es hengert formázhassunk belőle. Aki kicsinek imádott gyurmázni, az tízszer ismételje meg a hengerré alakítás mozdulatát, és közben merüljön el a nosztalgia rózsaszín fellegeiben. Majd lépjünk tovább, és az immár henger alakú tésztánkat csomagoljuk fóliába és tegyük a hűtőbe egy kicsit pihenni. Két óra szabadfoglalkozás következik, majd utána tésztánkat vágjuk félcentis szeletekre. A 160 Celsius-fokra előmelegített sütőnk most megmutathatja, mit tud. Tegyük be a tésztát, és bízzuk a sütőnkre 14-15 percre. Reméljük, konyhai készülékünk bebizonyítja a hozzá fűzött reményünket, és az idő letelte után kivehetjük a szép barnára sült sütinket. Olvasszuk meg a tortabevonót és csorgassuk rá, majd hagyjuk kihűlni, mielőtt vendégeink vagy szeretteink orra elé tesszük.
Megjegyzés: A Rák roppant odaadó, figyelmes partner, tuti meg fogja hálálni azt a kényeztetést, amelyet ezzel a nagyon finom nyalánksággal biztosítunk neki. Ha elkészült, már csak a hatást kell élveznünk.
Rák összetevők ezen étekben: juharszirup, mogyoró
|
|
Megosztás |




