
A sült banán isteni. Egy kis kókusszal megbabonázva pedig egyenesen fenséges, mit fenséges, IZGATÓ!
És akkor még a banánnal kapcsolatosan semmiféle asszociációkba nem is bocsátkoztunk. Most nem is fogunk, most csak elkészítjük ezt az isteni finomságot, hogy este egy szexi felszolgálóruhába tálalhassuk párunknak, aki tuti hátrébb lép majd az evolúció létráján a banántól és a látványunktól: egyből kigúvad majd a szeme, és megindul a nyálelválasztása.
Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius-fokra. Ezt frissen, a hím egyed érkezése előtt érdemes készíteni, hogy még melegen tálalhassunk. Bár már kedvünk is fokozott ekkor, most még csak a banánon gyakoroljunk: vetkőztessük csupaszra, húzzuk le a ruháját széééép, lassan. Egy hőálló tálat kenjünk ki vajjal, gondosan, ügyelve arra, hogy mindenhova jusson vékony rétegbe, hogy banánunk a legoptimálisabb körülmények közé kerülhessen. Ha kész, féltő mozdulatokkal helyezzük a banánokat a tálba. Most játszadozzunk vele egy kicsit: szórjuk meg egy kis cukorral, majd csorgassunk lágy mozdulatokkal rá citromlevet, hogy kapjon édeset is savanyút is. (Egy igazán dögös nő ad a párjának hideget is, meleget is.) Ha kijátszadoztuk magunkat, szórjuk rá a kókuszreszeléket, majd vegyünk tőle érzelemdús búcsút, mert a sütőbe 15-18 percre kénytelen egyedül menni. Ha megsült, és a párunk is hazaérkezett, tálalhatjuk is a banánt a kedvenc szirupjával. Ha pedig jóízűen eltüntette alkotásunkat, immár élesbe ismételjük meg a banánnal végzet mozdulatokat az első lépéstől kezdve… akármeddig.
|
|
Megosztás |




