
Íme, egy ötlet, amely megint csak azt bizonyítja, hogy alacsony költségvetésből is lehet fantasztikus, ünnepi terítéket rittyenteni. Csak nézzetek a képre! Mintha egy elegáns francia menü egyik fogása lenne, amelyet több tízezerért szervíroztak elénk.
De nem az. Ünnepinek ünnepi, de fillérekért összehozható, ami ugye, a mai ínséges időkben nem egy hátrány. Körömkefével alaposan tisztítsuk meg a burgonyát, majd sós vízben héjastól főzzük meg. Ha megfőtt, óvatosan húzzuk le a héját, és vágjuk szép karikákra. Tegyük félre és tartsuk melegen. Jöhet a hagyma és a kolbász: vágjuk ezeket is szép karikákra. Forrósítsunk fel egy nagyobb serpenyőt, és olvasszuk meg benne a Rama-t. Tegyük bele a hagymát és pirítsuk szép barnára. Ha kész, egy tálba tegyük félre, de óvatosan, hogy a szép kis hagymagyűrűink ne szakadjanak darabokra. A kolbászkarikák következnek. Ugyanúgy mehet a serpenyőbe, és süssük pár percig, majd tegyük hozzá a burgonyakarikákat is, hogy együtt tölthessenek egy kellemes 10-15 percet. Pirítsuk, hogy szép színe legyen mind a krumpli, mind a kolbászkarikáknak. Ha kész, tegyük a tálakba, sózzuk, borsozzuk, ízlésesen rendezzük el, majd helyezzük rá a hagymagyűrűket is, díszítsük petrezselyemlevelekkel. Akár egy gourmand. Voilá!
|
|
Megosztás |




