Mézes olasz pizza

Természetesen további előnye még sokarcúsága. Variálhatjuk szabadon, saját ízlésünkre szabottan. Ezt a pizzatésztareceptet azért szeretem, mert egyszerű és gyors, ha éppen semmi nem jut eszembe, mit tegyek a család asztalára, mindig ennél kötök ki. Egy közepes tálba beleöntöm a meleg víz felét (a másik felét pedig folyamatosan, de csak annyit, amennyit felvesz a tészta), beleteszem a sót, a mézet, majd alaposan összekeverem. Most még kevésbé gusztusos, úgyhogy gyorsan haladhatunk is tovább: mehet bele az élesztő, amit szintén alaposan belekeverünk, majd hagyunk dolgozni kb. 10 percig. Ezután apránként adjuk hozzá a lisztet és az olívaolajat, kevergessük egészen addig, amíg tudjuk, mert egy idő után kezd pizzatészta formát ölteni kreálmányunk, és ekkor már csak kézzel tudunk dolgozni, azaz gyúrni. (De legalább elmondhatjuk, hogy aznap még gyúrni is volt időnk, vazze.) Gyúrjuk, gyúrjuk, majd hagyjuk állni, amíg kisimulnak ráncai (ha túl száraz a tészta, adjunk hozzá egy kis vizet, és értelemszerűen, ha túl lagymatag, mehet hozzá egy kis liszt). Kenjük be a tésztát egy kis olívaolajjal, majd letakarva hagyjuk békén egy kicsit, konyhai szaknyelven kelesszük egy órát, aztán dagaszthatjuk: öklünkkel nyomkodjuk ki belőle a levegőt. Enyhén lisztezett gyúródeszkán gyúrmázzunk egyet: alakítsuk ki a kör alakú pizzánkat. Vastagságát mindenki maga döntse el, ki hogy szereti. Kenjük meg a tetejét a pizzaszósszal, majd szórjuk rá a sajtot. Nem, nem tévesztettem el a sorrendet, itt most szándékosan van alul a sajt! Erre mehet a sonka, a szalámi, a gomba és a paprika, édes mediterrán rendetlenségben, szórjuk rá az olívabogyókat, hogy ők se maradjanak ki a buliból, hogy aztán a sütőben eltöltött 20-25 perc alatt isteni illatokat eresztve magából, ingerelje szagló és ízérzékeinket!