

Ha unod a megsavanyodó, elmorzsálódó, megpenészedő kenyereket, süss magatoknak!
A lisztet tálba tesszük. Összekeverjük a sóval, sütőporral. Hozzáadjuk az apróra vágott diót, kimagozott, apróra vágott datolyát, majd a kefírrel, olajjal jól összedolgozzuk. Hosszúkás, zsírral kikent formába tesszük. Előmelegített sütőben kb. 4o perc alatt sütjük. Vajjal és krémsajttal tálaljuk. Eddig az eredeti recept. A dolog szépsége abban van, hogy úgy variálod, ahogyan akarod. Én pl. nem datolyát teszek bele, hanem fekete és zöld olivabogyót, szintén apróra vágva. Ha nem elég a dió, pótolom szezámmaggal, vagy napraforgómaggal, mandula, stb. Ha nem elegendő a kefír, teszek hozzá tejszínt, olajat, kis vizet is elbír. Sütöttem már tojás nélkül is, akkor picivel több legyen a kefír. A legszebb az benne, hogy a lisztekből olyan keveréket válogathatsz hozzá, ami az ízlésednek a legmegfelelőbb. Én általában teljes kiőrlésű liszteket keverek: rozs, tönköly pl. 2/5-2/5 arányban, a maradék 1/5 rész pedig kukoricaliszt. Soha nem sütöm ezt az adagot, mindíg a dupláját. Egy nagy gáztepsire való lesz ez nekem, mert én nem kenyeret sütök belőle, hanem pici zsemléket úgy, hogy kis tálkába teszek kevés olajat, két evőkanalat benne megolajozok, és ezek segítségével teszek kis halmokat a tepsibe, amibe előtte sütőpapírt tettem. Nem kell nagyon összesimogatni őket, finom, amikor a szabálytalan kitüremkedések kicsit megpirulnak. Önmagában is nagyon finom, sajtokkal, felvágottal is, és pl. egy nagy adag fokhagymás, ananászos céklasalátával - de a fantáziádra van bízva!
|
|
Megosztás |




