

A napraforgómag, közismertebb nevén szotyi, kitűnő előétel egy Oroszlán-szülöttnek. Szerény véleményem szerint a szotyi azért jó, mert egy Oroszlán rendkívül kreatív és lelkes személyiség, ami valljuk be, elengedhetetlen tulajdonság a szotyihoz.
Az előétel elkészítése pofonegyszerű. Vagy még tán annál is könnyebb: melegítsük elő a sütőt 160 Celsius-fokra, a napraforgómagokat pedig borítsuk egy lapos tepsibe, majd szólítsuk fel őket, hogy oszoljanak. Természetesen segítsünk nekik úgy, hogy ne legyen sehol egy csoportosulás se, egyenletesen legyen mindenhol szotyi. Tegyük őket az előmelegített sütőbe, élvezzék a meleget, amíg lehet. 10 percenként nézzünk azért rájuk, ne hagyjuk őket őrizetlenül, és keverjük meg. Amikor már olyan színük van, amilyet mi is szeretnénk egy tengerparti nyaralás során, löttyintsük az aranyszínű magvakra a szójaszószunkat, és keverjünk megint egyet rajtuk. Vegyük ki a sütőből, majd hagyjuk kihűlni. A végeredmény egy igazi változatosság a hagyományos szotyi megszokott íze után.
Megjegyzés: 3-4 nappal az Oroszlán-étkezés előtt elkészíthetjük, és hűvösben tárolhatjuk. Ha túl gyakori vendég az Oroszlán, akkor a napraforgómagot akár tökmagra, mandulára vagy pekándióra is cserélhetjük egy-egy alkalommal.
Oroszlán-összetevő ezen étekben: napraforgómag
|
|
Megosztás |




