
Folyamatosan, minden nap akut időszűkében szenvedek. Egy orvos sem tudja gyógyítani, ezért kénytelen vagyok ezzel együtt élni. Háziasszonyi mivoltomon azonban csorba nem esik, hiszen rengeteg olyan étel van, ami gyorsan elkészíthető, és az idő rövidsége sem látszódik meg a végeredményen (sem a párunk haskörtérfogatán).
Ilyen például ez a recept is. Figyelem, ez nem köret. Főétel. Nem is akármilyen. Legyen vacsira vagy ebédre, mindegy, gyorsan elkészíthető, és nagyon finom. Vékonyan kenjük ki Rama-val a tepsit, és tegyünk bele egy réteg krumplit. Erre pakoljuk a szalonnát, a paprikát, a vöröshagymát és a cheddar sajtot, de úgy, hogy egyenletesen mindegyikből jusson mindenhova. Szórjuk meg egy kis sóval. Erre tegyük a maradék krumplit, majd szórjuk be mindenhol reszelt trappistával. Mehet a sütőbe, ahol körülbelül 30 perc alatt kész is.
|
|
Megosztás |




