

A Nyilas roppant intellektuális és bölcselkedő, így az étkezés során nyilván végighallgathatjuk majd, mennyire egészséges ez a vegetáriánus fogás. A spárga mellé gyakorlatilag választhatunk mást is, mindegy, csak az a lényeg, hogy a Nyilasnak megfelelő gumós vagy gyökérzöldség legyen.
Egy lábasban forraljunk fel vizet, majd tegyünk bele egy csipetnyi sót és a cukrot. Tegyük bele a spárgát és a sárgarépát, majd főzzük közepesen puhára. Ha elérte a kívánt állagot, vegyük ki, vágjuk karikákra a sárgarépát és tegyük félre, de ügyeljünk arra, hogy ne hűljenek ki teljesen.
A fokhagymagerezd jön, amit már összezúztunk, így már nincs más dolgunk, mint hogy egy csipetnyi sóval összekeverjük. Tegyük bele a tojássárgáját, a citromlevet, majd konyhai robotgép segítségével keverjük alaposan össze. Nem kell hozzá Harry Potternek lenni, hogy megkapjuk ily módon a mártásunkat. Tegyük bele az olívaolajat, majd a joghurtot. Ízesítsük saját ízlésünk szerint, majd önthetjük a tálakra szépen elrendezett répa-spárga salátánkra. Szórjunk a tetejére petrezselymet és tálaljuk.
Nyilas összetevők ezen étekben: spárga, sárgarépa
|
|
Megosztás |




