
Ha kreatívak vagyunk, variálhatjuk többféleképpen is az alapreceptet. Aszalt alma helyett például használhatunk aszalt barackot.
A hússzeleteket hintsük be egy kis rozmaringgal, sóval és borssal, ízlés szerint. Egy serpenyőben melegítsük fel az olajat, majd tegyük bele a húsokat, hogy mindkét felét egy kicsit megpirítsuk, és felkészítsük gyomrunk bélbolyhai számára. Ha kész, vegyük ki, és tegyük egy kicsit félre. Pirítsuk meg a serpenyőben a gyöngyhagymát, majd tegyük mellé az almákat, a kumquatot és a vörös áfonyát is, nehogy már ők kimaradjanak a jóból, majd keverjük össze őket, és egy percig hagyjuk, hadd barátkozzanak egymással. Öntsük bele a bort is és a maradék rozmaringot. Egy pernyi forralás után véget is vethetünk a jólétnek, vegyük le a tűzhelyről és tegyük bele a félkész húsunkat. Süssük egy ideig. Aki a mártást sűrűbben szereti, az tovább süsse, aki hígabban, értelemszerűen kevesebb ideig. Kóstolgassuk, sózzuk, borsozzuk, ha kell, majd tálalhatjuk is!
Vízöntő összetevők ezen étekben: kumquat, vörös áfonya, aszalt gyümölcsök
|
|
Megosztás |




