
A szerecsendió és a körte jó páros. Ha még ehhez egy kis sajtot is adunk, akárcsak Christopher Lampert, halhatatlanná válnak. Próbáld csak ki. Jó ötlet baráti összejövetelekre és gyerekzsúrokra, de a hétvégi családi asztalon is megállja a helyét.
Egy tálban keverjük össze a kekszmorzsákat a Rama-val, de alaposan. Gyúrjuk bele a sót is, majd nyomjuk a tésztát a tortaformába. Koncentráljunk a töltelékére: keverőtálba alaposan dolgozzuk össze a krémsajtot, a túrót és a cukrot úgy, hogy egészen sima masszát kapjuk. Ha megvagyunk, mehet bele a körtekocka, a szerecsendió és a vanília is. Öntsük a keverékünket a tortába, majd mehet az előmelegített sütőbe úgy 25-35 percre, vagy addig, amíg a teteje szép barnára sül. Ha kész vegyük ki, de még ha folyik a nyálunk is, akkor se szeleteljük fel addig, amíg ki nem hűlt. Édesszájúak akár tejszínhabbal is díszíthetik a tányérra tett szerecsendiós sajttortaszeletet, aki nem rajong túlzottan az édesért, az csak egy szelet körtét tegyen rá. Hedonisták mindkettő díszítő lehetőséggel éljenek egyszerre, plusz ezt még fejeljék meg egy kis porcukorhintéssel.
|
|
Megosztás |




