
Nagyon finom, és egészséges is. Többnyire reggelire szokták elkészíteni, bár én semmi akadályát nem látom annak, hogy mért ne ehetnénk ezt vacsira.
Egy nagy tepsiben olvasszuk fel a Rama-t, vagy spricceljünk bele olajat úgy, hogy mindenhol egyenletesen legyen. Tegyük bele a zöldségeket, a sonkát, és alacsony hőfokon süssük egy kis ideig. Ez idő alatt verjük fel a tojásokat, tegyük bele a tejet, és sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint. Öntsük bele a tepsibe, rá a zöldségekre és a sonkára, majd keverjük össze alaposan. Ha ez megvan, alacsony hőfokon süssük úgy, hogy nem nyúlunk hozzá egészen addig, amíg az alja teljesen meg nem szilárdult. Ekkor a szélénél fogva óvatosan fordítsuk meg, és folytassuk a sütést. Amikor elkezd már az alja megszilárdulni, a tetejére szórjuk rá a sajtot, és süssük még néhány percig, addig, amíg a sajt szépen rá nem olvad. Ha kész, tálaljuk pirítóssal és egy kis áfonyadzsemmel, és mehet is a pocakunkba!
|
|
Megosztás |




